Dátum: 2016. február 6. Helyszín: Aratás gyülekezet

Sok hívő nem tud tovább mozdulni hitben, mert nem tudtak kitartani nyomorúságaikban, szorongatott élethelyzetükben. Ekkor a babiloni köntöst rejtegetjük, miként Ákán. Nem hitünk mértékével van a baj, hanem a mennyei remény (rhéma) fenntartásával, birtoklásával. A hit hallás által jön, de csak a megigazultságban működik. Az igaz állapotunk Isten természete bennünk. Kapcsolatban van azzal a képességünkkel, hogy az Atya előtt megálljunk: bűntudat, kárhoztatás, méltatlanság érzés nélkül. Isten örökségét minden egyes gyermekének elérhetővé tette a megigazulásban. A megigazultság nem olyan eredmény, amelyet úgy érhetsz el, ha megfelelően élsz. A megigazulás igaz állapotot jelent, és egyben ajándék. Az ajándék olyan természetű dolog, amelyet elfogadhatok ebben a pillanatban is, a megigazulás gyümölcse viszont egy bizonyos szellemi fejlődés eredménye.

 

 

1. rész

2. rész

 

Dátum: 2016. február 13. Helyszín: Aratás gyülekezet

0213Józsuénak felhatalmazása Istentől az volt, hogy folytassa Mózes szolgálatát. Egy bizonytalan helyzetben ahhoz, hogy előrébb juthasson, át kellett lépnie egy zónát (Jordánt), hogy testületileg a határzónájukat át tudják lépni. Az új felkentre ismeretlen kihívások vártak. Egy bizonytalan helyzetben ahhoz, hogy előrébb juthassunk, át kell lépni egy, un. ’spirituális küszöböt’. A hit próbája ez. Kibírni a viszontagságos körülményeket, eltűrni mindazt, ami azt sugallja, nem fog hitünk működni. Ekkor Józsué Istenre hallgatva új kijelentések sorozatát vette át: Jordán átkelése, körülmetélés, pászka, Egyiptom gyalázatából való gyógyulás, stb. A szív hitnek stabilizáló munkája  által kibírja a stresszt, konfliktusokat, árulásokat, viharokat. Amikor a szív ismeretlen helyzetek közepette nem bizonytalan, nem kételkedik, akkor azonosult Istennek szellemünkben előre kijelentett tervével.

 

 

Dátum: 2016. február 20. Helyszín: Aratás gyülekezet

0220

Semmi sem újdonság, kivéve az, minden sokkal gyakrabban és gyorsabban változik. Ez hétköznapi stresszt és hamis identitást eredményez. Mi lehet a megoldás: hit általi időmenedzselés! Természetfeletti ismeret (ésszel kikövetkeztethetetlen) segítségével megtanuljuk, hogyan reagáljunk az új információkra. A hitben való élet stressz mentesítő élményévé válik, olyan folyamattá, amely életünk minden területét rendbe teszi és annak minden nehézségét megfelelő megvilágításba helyezi. Izraelnek 40 évig nem volt helyes identitása, így nem jutottak el azokhoz a javakhoz, amiket Isten eltervezett. Jóllehet adott volt az időzített segítség, de nem tudták élvezni és kiaknázni lehetőségét. A buktató tényező un. „Egyiptom szégyene” volt. Józsué sikeresen győzte le ezt a hamis örökséget Gilgálban (hb.fordulat).

 

 

1. rész

2. rész

Dátum: 2016. február 27. Helyszín: Aratás gyülekezet

0227

A mindennapos bizonytalanságok mellett előbb-utóbb mindannyian szembe kerülünk olyan akadályokkal, amelyeket nem tudunk megkerülni. Sajnos ilyenkor nem tudunk túlmenni azon a meggyőződésen, ami benne van szívünkben. Az életünkről alkotott képünk mélyen be van írva lelkünkbe. A béketűrés egy folyamat, amelyben Isten átalakítja szívünket és lelkünket következő életszínvonalunkért. Ha tisztában vagyunk azzal, hogy mi is történik velünk, akkor felülről jövő súgás segítségével (bölcsesség), fel tudjuk dolgozni azon sajátságainkat, amelyekről szeretnénk tudomást sem venni. Jézust sokszor tömeg követte, de volt olyan pillanat is, egyeseket annyira nyomasztotta a befogadásra váró mennyei információ, hozzá sem fogtak a megvalósításához. Inkább leléptek. „Ettől fogva sokan visszavonulnak az ő tanítványai közül és nem járnak többé Ő vele.”

 

 

1. rész

2. rész

Dátum: 2016. március 5. Helyszín: Aratás gyülekezet

0305

Megigazulásunk célja működtetni a hit általi életet. Választást enged Isten képességeihez és természetéhez. Sokszor az emberek megpróbálnak megtenni dolgokat Istenért, de nem járnak Isten igazságosságában. Ha az ember megigazult, és ezt tudja, a gonoszság fölött uralkodhat. Általában a gondolkodásunk ellentétes Isten tervével és arról, amit mond rólunk. Isten ígéretei tudják megváltoztatni ezeket. Isten létrehozhat egy folyamatos felépítő megtapasztalást bennünk, ami megengedi a szívnek, hogy összekapcsolódjon az új információval, ami új lehetőségeket szab hitéletünknek. Ha a hazugságok kitörölődnek és szívünk összhangba kerül Isten beszédével, minden lehetségessé válhat. Isten népe a pusztában azon tanakodott, jobb volt nekik a szégyen szolgaságában, és vissza akartak térni abba. A szív korlátokat állíthat fel az életedben, és amíg ezek nincsenek kiszedve, addig visszatartják életed restaurációját Krisztusban. A kijelentés helyreállítja identitásodat, felépíti méltóságodat és felvirágoztatja sorsodat.