Balogh Róbert, Aratás gyülekezet, 2013. augusztus 3.

13083A kísértés, hogy megadjuk magunkat a gonosznak kizárólag tőlünk ered. Csak saját bujaságunk csábító, romlott felgerjedését okolhatjuk. A vágyak megfogannak, és világra jön a bűn. A hústest ereje jóval túlszárnyalja az ördög erejét szellemi növekedésünk, és érettségünk hátráltatására nézve. A sátán már legyőzött ellenség. Egyedüli ereje megtévesztési képességében rejlik. Nem több erőre és hatalomra van szükségünk ahhoz, hogy érettekké váljunk az Úrban, hanem több világosságra. Több igazságra van szükség azokon a területeken, ahol még nem láttuk megnyilvánulni Krisztus engedelmességét életünkben.

 

 

Suha László, Aratás gyülekezet, 2013. augusztus 10.

13081

Szentírás szerint az ádámi faj elveszítette szabadságát és olyan erők hatalmába került, amelyekkel szemben mennyei kegyelem hiányában küszködik. Különösen az ember életében spirituális, ill. erkölcsi szinten fejeződik ez ki. Az ősbűn elkövetésekor Ádám elveszítette a szabadságát és így lett a bűn, a halál rabszolgája. Isten tervében a szabadság visszaszerzése lényeges célkitűzés. Szentírás tele van szabadulási történetekkel. A szabadság Krisztus személye és jelenléte, amelyet beszédének való engedelmeskedés által lehet megtartani. Az egyház szabad hívő emberek közössége, akiknek szabadságuk van arra, hogy Isten tervének szánják életüket. „Miint szabad emberek, akik azonban a szabadságot nem a gonoszság takarójául használják, hanem úgy, mint akik Isten rabszolgái." 1Pt.2:16 Csia

 

 

Tóthné K. Klaudia, Aratás gyülekezet, 2013. augusztus 10.

13082Isten szenvedélye és vágya, hogy bennünk éljen és közöttünk járjon dicsőségében. Ez nem a hívő saját magából fakadó igénye, hanem ez egy olyan gondolat, amelyet Isten az ő népének folyamatosan mond évezredek óta. Meg kell érteni, hogy nem arról van szó, hogy Jézus a szívünkben lakik, vagy Isten Szelleme bennünk él. Az Ő szenvedélye mindig az volt, hogy közöttünk járjon, bennünk lakjon dicsőségében. Nagyon sok ember azért nem érti meg ennek jelentőségét, mert nem értik azt a folyamatot és drámát, ami eddig a pontig elvezet bennünket. “Legyenek a ti derekaitok felövezve, és szövétnekeitek meggyújtva; Ti meg hasonlók az olyan emberekhez, akik az ő urukat várják, mikor jő meg a menyegzőről, hogy mihelyt megjön és zörget, azonnal megnyissák neki.” Luk 12:36

 

 

Tóth Lajos, Aratás gyülekezet, 2013. szeptember 7.

13095Az egyház most keresztülmegy egy paradigmaváltozáson. Új minta, új cselekvési mód, új látásmód. Egy változáson (megtérésen) megyünk át. Az egyházáról alkotott látásunkban is átvonul a királysági gondolkozásmód transzformációja. A királyság azért jött el, hogy Isten koncepciójának és természetének teljes kifejeződése történjen meg az egyház által. Amit mi csinálunk: megtérés által engedjük beengedni intellektusunkba és szívünkbe ennek kivitelezését és perspektíváit. „Betelt az idő és (már) közel van az Isten királyi uralma, változtassátok meg gondolkodásmódotokat és higgyetek az evangéliumban (örömhír, győzelmi hír).” Márk 1:15 Vida

 

 

Tóth Lajos, Aratás gyülekezet, 2013. szeptember 14.

13094Aki beleszületik egy családba az megkapja a család nevét, annak jogait és kiváltságait, mert családtag lett. Hinned kell, hogy ez megtörtént. Ne keress érzést. Az érzés jönni fog, de a hitet fogja követni. A felülről születés által isteni élet és természet lesz szellemedben. Péter „a szív rejtett emberének” nevezi, mivel rejtve van a természetes világtól. „Ámen, Ámen mondom neked, ha valaki nem lesz újjá (nem származik fentről), nem láthatja meg (nem képes felfogni) az Isten Királyságát (királyi uralmát).” Ján 3:3 Vida

 

 

Tóth Lajos, Aratás gyülekezet, 2013. szeptember 21.

13093Az újjászületéskor (újra v. felülről születés) szívünkben egy kapcsolódási lehetőség alakul ki Isten királyságával. Atyánk irgalmassága indítja el ezt az élményt és egyben kijelentés is történik Krisztus feltámadásáról. Ekkor elindul ismeretünk fejlődése a szentháromságról, önmagunkról és a láthatatlan javainkról. A hívő ember szelleme funkcionálni kezd és belép identitásába Krisztus természete. Így válunk szellemi emberré, majd képesek leszünk Isten királyságának törvényeit megérteni. „De ti nem vagytok testben, hanem szellemben, ha ugyan az Isten Szelleme lakik bennetek. Akiben pedig nincs a Krisztus Szelleme, az nem az övé.” Róm 8:9

 

 

 

2. rész / 1

2. rész / 2

Nochta Pál, Ózd, 2013. szeptember 26.

13091A kereszténységen belül azért mennek tönkre például a házasságok manapság, mert a legtöbb hívő nincs közösségben Istennel. Sokan csak eljárnak hetente a gyülekezetbe, megnyugtatva ezzel a saját lelkiismeretüket. Jézus azt tanítja, hogy menjünk be a belső szobánkba (otthonunkba) és ott imádkozzunk Atyánkhoz. Sokan azt várják, hogy a gyülekezet ahová rendszeresen járnak, majd hetente egyszer biztosítja nekik a megújulás lehetőségét, szellemi élményt, jó zenét, lelkesítő prédikációt. Valójában mindenkinek első sorban a saját otthonában kellene belépni Isten jelenlétébe, ott mozogni a "papi kenetében" (ima, hálaáldozat, stb) és átvenni a szükséges megújulást. Isten nem csak globális evangelizációs hadjáratokat vár tőlünk, hanem egyszerűen vele legyünk bensőségességben, engedelmeskedve neki hit által. „Jött egy samariabeli asszony vizet meríteni; monda néki Jézus: Adj innom!” (Jn. 4,7)

 

 

1. rész

2. rész

3. rész

Tóth Lajos, Aratás gyülekezet, 2013. szeptember 29.

13092Amikor újjászületsz a szellemed új természetet kap, de az értelmed nincs megújítva. Azon kell lennünk, hogy bekerüljön a bensőnkbe a Szellem által mindaz, amely kitörli a régi élet szerinti mentalitást. Mindannyian láthatatlan korlátokkal jöttünk, de Isten el akarja mozdítani ezeket a korlátokat. Úgy kellene cselekednünk, járnunk, beszélnünk, ahogy Ő. Isten erre a szintre akar vezetni minket, de nem tudja megtenni mindaddig, amíg nem hisszük el az új természetünk életének erejét. „De aki belenéz a szabadság tökéletes törvényébe és megmarad amellett, az nem feledékeny hallgató, sőt cselekedet követője lévén, az boldog lesz az ő cselekedetében.” Jak 1:25

 

 

Tóth Lajos, Aratás gyülekezet, 2013. október 5.

13105Ádám bűnének következménye lett a fizikai és szellemi halál. A halál nem megsemmisülést jelent, lehet esemény, állapot vagy szellemi lény. Engesztelés követelményei szerint, Krisztus szelleme Seolban való megjelenésekor legyőzte a halált. Ami szembe tud szállni a halállal és túl tudja élni, azt nevezzük feltámadásnak. Testével egyesült szelleme és lelke, majd leült a királyi trónra munkáját folytatva. Krisztus Szelleme meggyőz bennünket és pontos tájékoztatást ad a feltámadott élet lehetőségeiről. Feltámadás által adatott nekünk az újszövetségi ígéretek birtoklása és a királyság természetfölötti élete. Ami viszont nincs a feltámadásban, annak a legkisebb köze sincs a Krisztushoz. „Mert ha eggyé lettünk (összenőttünk) Vele a halálának hasonlóságában, akkor a feltámadásában is azok leszünk.” Róm 6:5

 

 

Tóth Lajos, Aratás gyülekezet, 2013. október 12.

13104Isten gyermekei számára csak az nyújt biztonságot, ha személyes tapasztalatává válik a Krisztusban való feltámadott élet. Az az élet, amelyet az újjászületéskor nyerünk, s örökké tart. A lényeged, az a részed, ami láthatatlan: ez a szellemed. Itt kiviteleződnek a mennyei dolgok. Ha Krisztus kereszthalálát nem vonatkoztatjuk saját szellemünkre, és ha a nem létesül kapcsolatunk a feltámadás életével, akkor kudarc irányában tolódik sorsunk. Az erő elnyerésének alapja a feltámadás. „Megismerjem Ót és a feltámadásának hatóerejét és a szenvedéseiben való közösséget, hogy hasonlóvá alakuljak az Ő halálához. Testvérek, magamról nem gondolom, hogy már megragadtam.” Fil 3:10,13

 

 

Tóth Lajos, Aratás gyülekezet, 2013. október 19.

13103A királyság megnyilvánulásának alapja a feltámadás. Aki átment a halálon, annak lett élete. Amikor a hívő ember elveszíti saját lelki életét (sorsát), ahogyan a gabonaszem elhal, az növekedni fog a természetfölötti életben és sok gyümölcsöt terem. Ez Isten képességét, életét és természetét jelenti bennünk. A keresztyénség nem jelenti a gyöngeségek örökké való eltávolítását, hanem inkább az isteni kegyelem megmutatása az emberi erőtlenségben. Minden mennyei erő kegyelem által nyilvánul meg. A mi felelősségünk az, hogy higgyünk ebben. „Aki szereti a maga életét, elveszti azt; és aki gyűlöli a maga életét e világon, örök életre tartja meg azt. Aki nekem szolgál, engem kövessen; és ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám is: és aki nekem szolgál, megbecsüli azt az Atya.” Ján 12:25-26

 

 

Tóth Lajos, Aratás gyülekezet, 2013. október 26.

13102Újszövetségben a királyok és a papok, mint Isten munkatársai, királyságának kiterjesztésén munkálkodnak. Ebben a folyamatban megtapasztaljuk a Krisztusi életnek, Isten királyságának és az Ő céljának valóságából. Isteni partnerségről beszélünk, amely által beléphetünk nem csupán Isten kijelentéseibe, hanem feltámadás erején keresztül megnyílvánulásaiba, amilyeket még nem láttunk ezen a földön. Isten szándéka soha nem az volt, hogy a papok ragadják meg a mennyei javakat, hanem a javak jöjjenek utánuk. „Jézus Krisztustól, Aki a hű tanúbizonyság, a halottak közül az elsőszülött, és a föld királyainak fejedelme. Annak, Aki minket szeretett, és megmosott bennünket a mi bűneinkből az Ő vére által, és tett minket királyokká és papokká az Ő Istenének és Atyjának: Annak dicsőség és hatalom mind örökkön örökké! Ámen.”Jel.1:5-6

 

Oláh István, Ózd – Maranatha gyülekezet, 2013. október 27.

13101Fő dolog kereszténységünkben Krisztus áldozatának elfogadása és pozíciója. Tanítás célja az, hogy tudatosodjon bennünk meghintés vérének közvetítő szerepe. Az engesztelés és a meghintés vére közvetíti a frigyládán és frigyláda fölött lévő kegyelemet és dicsőséget. A spirituális hiány mindig akkor lép föl az eklézsiában, amikor a vértől való eltávolodás történik. Ennek következménye így egyre kevesebb szellemi potenciál jelenléte Krisztus testében. „Mert aki méltatlanul eszik és iszik, ítéletet eszik és iszik magának, mivelhogy nem becsüli meg az Úrnak testét. Ezért van ti köztetek sok erőtlen és beteg, és alusznak sokan. Mert ha mi ítélnők magunkat, nem ítéltetnénk el. 1Kor 11:29-31

 

 


Tóth Lajos, Ózd, Maranatha gyülekezet, 2013. november 2.

13116Egyedül a királyi papságnak van megengedve, hogy a király közelébe menjen és szolgáljon neki. Péter Isten jóságának szellemi ízlelésről beszél a papsággal kapcsolatban. Isten közelsége, ismerete adja meg a jó normáit. Pál a jó fogalmát magasabb szintre emeli, hangsúlyozva ezzel a gondolkodási mód megújulását. Az ÚSZ általában különbséget tesz: erkölcsileg jó, ill. a jó megnyilvánulásai és az Isten által létrehozott jó cselekedetek között. Nem a mi karakterünkből (lelkünkből) jön létre. Jó cselekedetek azok, amelyeket Isten előre elkészített, hogy azokban járjunk. „Elfárasztottátok az Urat beszédeitekkel, és azt mondjátok: Mivel fárasztottuk el? Azzal, hogy azt mondjátok: Minden gonosztevő jó az Úr szemeiben; és azokban gyönyörködik ő! Vagy: Hol az ítélet Istene?” Mal 2:17 Kecsk.

 

 

Nochta Pál, Aratás gyülekezet, 2013. november 9.

13115Istennek már Izraellel is az volt a terve, hogy papok birodalmává váljon, többek között ezért hívta jelenlétébe Izrael fiait, de ők folyamatosan távolodtak az Úrtól, míg végül teljes engedetlenségbe kerültek. Csak a következő generáció tudott bemenni az ígéret földjére. Az újszövetségi népből is mindig csak egy maradék akar papsággá válni és örökölni az ígéreteket. Mózes kitűnő példája a Krisztust szemlélő papságnak, vagyis az imádóknak, akik szellemben és valóságban imádják az Atyát. Nekünk is ilyenné kell válnunk, hogy ellen tábora legyünk a megtévesztés alatt lévő látható egyháznak, amelyet elhagyott Isten dicsősége. „És felszállt az Úrnak dicsősége a város közepéből, és állt a hegyre, amely várostól keletre van.” Ez 11:23

 

 

Váradi Norbert, Aratás gyülekezet, 2013. november 16.

13114Egy pszeudospirituális tudáskényszer hatása alatt áll az egyház és a középszerűség uralja tettüket. A tudás bálványa egy rögeszme, amely az európai civilizációnak az újkor elején támadt spirituális minimumából keletkezett. Ő azt akarja, hogy a föld sója légy és a világ világossága. A hívők többsége spirituális minimum alatt él és azt gondolja, hogy a középszerűség magától elpárolog. A mennyei siker ellentéte sokszor nem a kudarc, hanem a középszerűség. A siker sokszor kudarccal együtt jár! Ezért a középszerűség gátolja meg a kereszténységet abban, hogy azt tegye, amire valóban küldetve van. A világosságban élő egyház hosszú távon győzedelmeskedni fog a középszerűség felett. „Hiszen a világosság mindenféle jóságot (kiválóság), igazságosságot és igazságot eredményez.” Ef. 5:9

 

 

Nochta Pál, Hajdúsámsoni gyülekezet (MPE), 2013. november 17.

13113Isten mindig is egy népet akart magának, amely királyi papságként szolgál az ő jelenlétében. Legfőbb vágya az, hogy övéi szeressék őt, hiszen a megváltás művének is csak a vele létrejött bensőséges kapcsolat ad értelmet. Amíg Mózes Isten dicsőségét szemlélte, mert annyira beleszeretett az Úrba, addig Izrael fiai elfordultak Istentől és imádták saját bálványaikat. Sajnos ezt a jelenséget láthatjuk a mostani időkben is.

 

 

Tóthné Kállai Klaudia, Aratás gyülekezet, 2013. november 23.

13112A sorozat témája azért fontos, mert a szellemi papság mozgatja a szellemi törvényeket. Az ellenség nem szeretné, hogy Isten előre eltervezett kiválasztottságában éljen az eklézsia. Mindaddig, amíg meg nem tanuljuk a királyi papság szolgálatát, nem tudunk újszövetségi papként tevékenykedni, így királyként sem tudunk uralkodni. Mindez azért van, mert a mennyek királysága az ú.sz.-i papoknak van fenntartva. A papok feladata természetfölötti: átveszik Isten időzítésiét, terveit, utasításait. Sokan helyes mennyei modell átvétele nélkül akarnak élni és mozogni Isten királyságában. „Mert mi vagyunk a körülmetélkedés, akik Szellemben szolgálunk az Istennek, és a Krisztus Jézusban dicsekedünk, és nem a testben bizakodunk.” Fil 3:3

 

 

Tóthné Kállai Klaudia, Aratás gyülekezet, 2013. november 30.

13111Nagyon sok keresztény nem hisz a szellemi javakban, mivel nem is tudják mit tanít Isten igéje erről a témáról. Így problémáink fő oka az ismeret hiánya papságunk pozícióiról és perspektíváiról. Mondhatjuk azt, hiszem, hogy az újjászületés igei, ennek ellenére nem birtokoljuk annak céljait, valóságait. Az áldásokat (mennyei javakat) pedig ugyanúgy tudjuk elvenni új.sz.-i papként, mint ahogy Krisztus vette el földi szolgálatában: hallás által. A hallás kijelentés. A kijelentés pedig egyfajta szellemi étkezést jelent. „Isten főpappá nevezte ki a Melkisédek rendje szerint. Róla sok mondanivalónk van nekünk, amit nehéz megmagyarázni, mert nehézkesek lettetek a hallásban.” Zsid 5:10-11 Vida

 

 

Suha László, Aratás gyülekezet, 2013. december 7.

13124Győzelmünk sorsunkban mindig Isten Igéjének hallása, nem pedig olvasása által jön! Nyitottságunk és bátorságunk bizonyos mértéke kell ahhoz, hogy meghalld, Isten mit szól a szívedhez. Ebben a folyamatban, szellemedben hallod és látod azokat a dolgokat, amelyeket a Szentírás olvasásakor Isten elmondott. Szükséges személyesen megelevenedniük számodra és felelősséggel kell viszonyulnunk hozzá. Ekkor jobban fog érdekelni minket nagy Istenünk véleménye, mint az emberek véleménye. „Amint Mózesre hallgattunk, éppen úgy hallgatunk majd tereád, csak legyen veled az Úr, a te Istened, amiképpen vele volt Mózessel.” Józs 1:17

 

 

Várkövi Krisztián, Aratás gyülekezet, 2013. december 14.

13123Az ember rendeltetése földi létében az, hogy Istent keresse és Vele rendezett kapcsolatban éljen. Ha nem ezt teszi, akkor földi sorsában célt téveszt, azaz bűnbe esik. Ádám bukásakor az emberiség elvesztette az Istennel való kapcsolatát, így a halál és bűn fogságába került. A bűn megfosztja az embert Isten jelenlététől és attól, hogy megtalálja élete lényegét. Jézus Krisztus azért jött el a földre, hogy helyreállítsa mindezeket. Áldozatának célja az, hogy megszüntesse az igazságon alapuló ellenséges viszonyt Isten és ember között. Ennek felismerésére isteni bölcsességre van szüksége mindenkinek. „Mi egy keresztre feszített Krisztust hirdetünk, aki a zsidóknak ugyan botrány, a nemzeteknek pedig bolondság, de maguknak az elhívottaknak, mind zsidóknak, mind görögöknek Krisztus: Istennek hatóereje, és bölcsessége, mert az Isten bolondsága bölcsebb az emberek bölcsességénél és az Istennek a gyöngesége erősebb az emberek erejénél.” 1Kor 1:23-25

Nochta Pál, Aratás gyülekezet, 2013. december 21.

13122Izrael népe Mózes vezetésével nem tudott bemenni az ígéret földjére, mert a rosszul értelmezték azokat a csodákat, amelyeket Isten cselekedett velük. Szívük hitetlen és gonosz állapota miatt azt a következtetést vonták le, hogy Isten azért hozta ki őket jelek és csodák által Egyiptomból, mert el akarja pusztítani őket. Ez figyelmeztetés számunkra is, hogy helyes következtetéseket vonjunk le életünkre vonatkozólag. Ehhez szükségünk van bölcsesség és kinyilatkoztatás Szellemére. „Ezért mi is, amely naptól hallottuk, nem szűnünk meg értetek imádkozni és könyörögni (azért), hogy teljesen betöltsön titeket az Ó akaratának a megismerése minden bölcsességben és szellemi belátással” Kol.1:9 Vida

 

 

Tóth Lajos, Szeráf & Aratás gyülekezete közös összejövetele, 2013. december 31.

13121Ragadjuk meg a Bibliánkat és elmélkedjünk az ígéreteink felett 2014–ben. Mi mennyei képességekre és adottságokra vagyunk rendelve, hogy megszabadítsuk és visszanyerjük az embereket Istennek. Itt van az ígéretek ígérete: Ábrahám örökölni fogod a világot. (Rm.4:14) Ez az ígéret nemcsak Ábrahámnak szólt, hanem a magvának is. És ha te Krisztushoz tartozol, Ábrahám magva vagy és örökös. Fiatalok belemennek játékokba, hogy elnyerjék mások tetszését. De nekünk be kell vennünk a megigazultságot. Ez uralni fog és megváltoztat mindent életünkben. „…és az igazságos Lótot, akit a gonoszok kicsapongó magaviselete meggyötört, kiragadta.” 2Pét 2:7 Vida