Dátum: 2017. szeptember 09. Helyszín: Aratás Gyülekezet

20170909Az adakozás központi témája volt a kereszténységnek mindig is. Természetesen, mint oly sok más igazságot, úgy ezt is igyekszik a sátán meghamisítani, eltorzítani, hogy a saját céljainak eszközévé tegye. Így születtek meg az adakozás gyakorlatának világi, és vallásos átiratai is, amelyek nélkülözik a hit kijelentését, látását. Hit nélkül pedig csak földi szinten maradunk, még akkor is, ha adakozunk buzgón, ez a becsapás lényege. Jézus ezért többször tanít az anyagiakról, olyan adakozásokat állít példaként, amelyek messze túlmutatnak a jótékonykodó, vallásos gyakorlaton. Az Úr egyik célja, hogy az adakozásaink hit által összekapcsoljanak minket az Isten Királyságával. Az Úr célja már a létezésünk előtt az volt, hogy közösségben, kapcsolatban legyen velünk. Ő ezért a célért odaadott mindent. Fel kell tennünk a kérdést magunknak: Én mit adtam ezért a közösségért? „Erre Péter azt mondta neki: Íme, mi mindent elhagytunk, és követtünk téged. „Mk 10:28

 

 

 

Dátum: 2017. szeptember 16. Helyszín: Aratás Gyülekezet

20170916Az üzenetben szó lesz Kajafás által vezetett papság pénzügyi tevékenységeiről, egyház és a politika apokaliptikus időszakáról és a Mammon szellemének tulajdonságairól a hívők életében. Mammon szelleme megtévesztő gazdaságot jelent, de köze lehet a szegénységhez is. A pénz nem egyenlő a mammon szellemével. Azt akarja Isten, olyan sokra vigyed, amire Isten eltervezte. Persze, ha Te ezt meg is láttad. Megtérés központi motívuma mindig Isten személyének imádása és a tőle való függőség. Ha ez nem alakul ki, lehetetlen kivenni a Mammon szellemének munkáját és paradigmáit egy egyénből. Ma a világ felismerte, hogy spirituális hasznot, sikerre való motivációt kaphat az egyház által is. Ezt a gazdasági hiány, egyre nagyobb szükség és a pénz megszerzési vágya hozza létre a XXI sz.-ban és beletorkollik a bukott Egyház (parázna asszony) tevékenységébe. „Senki sem szolgálhat két úrnak. Mert vagy az egyiket gyűlöli, a másikat szereti, vagy az egyikhez ragaszkodik, a másikat megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a Mammonnak.” Mt 6:24 Szó szerint képtelenség, lehetetlenség egyszerre a kétféle szolgálat.

 

 

 

1. rész:

2. rész:

 

Dátum: 2017. szeptember 23. Helyszín: Aratás Gyülekezet

20170923Bírák Könyvének 17-dik és 18-dik fejezete kitűnően leírja azt a káoszt és anarchiát, ami a mai egyházat is jellemzi, különösen a szolgálatok területén. Mindenki azt csinál, amit akar és a pénz szeretetének is döntő szerepe van. Ezért megtérésre van szükség, valamint arra, hogy ahhoz ragaszkodjunk, amit valóban Isten mondott nekünk, különben tönkre megy lelkiismeretünk és hitünkben hajótörést szenvedünk. Ez végképp megpecsételheti sorsunkat. Meg kell térnünk az önzésünkből és gyakorolni kell az igazi szolgálatot Isten és emberek felé egyaránt. Amikor az ember (aki Isten teremtménye) fontosabb lesz számunkra mint a pénz, (amit az ember alkotott) akkor elmondhatjuk, hogy szabadok vagyunk a mammon szellemétől. „Ezt a parancsot kötöm a lelkedre, fiam, Timóteus, hogy a rólad szóló korábbi próféciák alapján harcold meg a nemes harcot. Tartsd meg a hitet és a jó lelkiismeretet, amelyet egyesek elvetettek, és ezért a hit dolgában hajótörést szenvedtek. Ezek közül való Himenaiosz és Alexandrosz, akiket átadtam a Sátánnak, hadd tanulják meg, hogy ne káromolják Istent.” 1Timóteus 1, 18-20

 

 

 

Dátum: 2017. szeptember 24. Helyszín: Aratás Gyülekezet

20170924Minden valódi szolgálat az Istennel való közösségünkből fakad. Isten behív minket az ő jelenlétébe, ahol meglátjuk magunkat az ő világosságában. Rájövünk arra, hogy beszennyezett minket a világ és saját tehetségünk nem elég arra, hogy az Úrtól kapott feladatunkat ellássuk. Ekkor tisztít meg minket Isten, csak ez után vagyunk képesek beleállni a nekünk elrendelt küldetésbe. Ézsaiás már próféta volt, amikor átélt egy nagy találkozást az Úrral, ha ez nem történt volna meg vele, akkor nem tudott volna az eredeti elhívásában élni. Fontos tanulság ez számunkra is, különben helytelen motívumból fogunk végezni olyan szolgálatot, ami nem is a miénk, így akár megbetegedhetünk vagy akár idő előtt meghalhatunk. „Majd az Úr szavát hallottam, amint ezt kérdezi: Kit küldjek el, ki lesz a követünk? Én ezt mondtam: Itt vagyok, engem küldj!” Ézs. 6,8

 

 

 

 

Dátum: 2017. szeptember 30. Helyszín: Aratás Gyülekezet

20170930Jelenések könyve szerint az egyház korrupt része rossz lóra tesz a politikával. Spirituálisan fogalmazva: Babilon rendszerével. Annyi újjászületett hívő magyarázza, hogy őt az Úr vezeti, de az igazság az, hogy az árak és a pénz vezetik őket. No meg a kiépített vallási rendszere. Mammon tudja, a „parázna asszony” gazdagsága mulandó. Lassan elfogy az idő és a „parázna asszony” pusztítása elkezdődik. Van valami, amit látok elvként a bibliában… ahhoz, hogy az ember teljes mértékben értékelni és élvezni is tudja Isten áldását vagy a pénz nyújtotta örömöket, először meg kell tapasztalnia a szegénységet, egy olyan világot, amelyben az élet célja a mindennapos túlélés majd azt, hogy a földi élet teljesen hiábavaló Istenfélelem nélkül. Máté ev. 6 alapján a mammon eszköztára: Kihasznál és kilátástalanságot ad: 1., Sötétté teszi világosságot a szívben. 2.,Biztonságot a felhalmozásban látja 3., Stressz és megfélemlítés eszközét használja a létfenntartásban 4.,Szolgává vagy imádóvá alakít 5.,Amikor aggodalommal terhel a kettős gondolkozás. 6.,Kishitűséget alakít ki, limitálva bennünk a hit lehetőségeit.

 

 

 

1. rész:

2. rész:

Dátum: 2017. október 7. Helyszín: Aratás Gyülekezet

20171007Bizonyos típusú emberek bizonyos típusú jövőképpel rendelkeznek, amelyet kettős spiráljuk azaz a DNS-ük és a szellemükre ható befolyás határoz meg. Mondd meg, milyennek látod szellemedben a jövődet és megmondom sikeres vagy-e. Mondd meg, mit látsz szellemedben jövő vonatkozásában és megmondom, mi uralja szívedet. A láthatatlan, szellemi dolgok manifesztálódnak a hitünk által, azaz kézzel foghatóakká, láthatóakká válnak. Ezt mindig Isten kezdeményezi az által, hogy élő igéket ad. Ha igaz volna a hit tanítása önmagában bármire, akkor Isten akaratával ellentétes dolgokban is lehetne hinni, és így Isten akaratával ellentétes folyamatokat elindítani. Golgota alapján győzhetünk a Mammon felett. Mert megtagadjuk énünk irányítási jogát, így megszabadulhatunk az én megkötöző hatalmától. Az énnek azért kell a Keresztre mennie, hogy feladja jogtalan kormányzási igényét. Áldás definíciója: Szövetség ígéretének eredménye; kegyelem erejének működése; átok folyamatát megfordító hatalom; láthatatlan erő a termésre (aratásra). Isten királysága HITED szerint fog működni, nem a Te pénzed szerint. Ne távolodj el a HITED szintjétől!

 

 

1. rész:

2. rész:

Dátum: 2017. október 14. Helyszín: Aratás Gyülekezet

20171014Az üzenetben szó lesz a gonoszság szellemeinek munkájáról az egyházban. Személyimádásról, Python és Mammon szellemének dualizmusáról, intelligenciájáról, próféták hiányáról és kultúránk fő bűnéről az önérvényesítésről. Lassan M.O-on minden harmadik gyermek szegény. Több millió ember elhagyta az országot. Majdnem minden tízedik keresőképes család devizaválság érintettje. Ha a pénzügyeinket nem kezeljük Isten terve és igéje szerint, az egész életünk eltérhet Isten teljes akaratától. Mammon célja kivonni a hitünk használatát pénzügyeinkkel kapcsolatban, majd elhiteti, nála van csak gazdagság. Amit a pénzzel teszel, az a szeretetedet is megmutatja. Mi a tartalma, indítéka, célja életednek. Utolsó korszakról az üdvtervben Pál apostol azt vizionálja elénk, hogy az önzés és hedonizmus lesz a fő probléma a társadalmainkban. Szociáletikai csődbe jutott a kereszténység is. Én, levált igazi céljáról, az isteni életről. Az érdekérvényesítő énnek nem azért kell a Keresztre mennie, hogy megsemmisüljön, hanem azért, hogy feladja igazgatási igényét. Már nem a rólunk való teljes igazságot vagy tudást hordozza. Isten egy Hit mértéket adott át újjászületésünkkor. Isteni „deal” van birtokunkban. Aion Istene okoskodás és érzékek szintjén programoz. Függővé tesz rendszerétől aggodalom által. Hitünk ekkor rossz befolyás alatt van.

 

1. rész:

2. rész:

Dátum: 2017. október 21. Helyszín: Aratás Gyülekezet

 20171021Isten kegyelmének munkáját vesszük szemügyre, ami különleges készséget jelent, hogy képességét használja javadra, amelyet nem érdemelsz meg. Szó lesz az álomról, áldásörökítésről és a hit hallásáról. Salamonról, Józsefről, aki különleges képességeket kapott. József álmot nyert és elhitte. Akkoriban családjában megszokott módja volt Isten ilyen típusú közlésének. Ma kijelentés és bölcsesség szelleme adja a mennyei stratégiánkat, azaz álmainkat. Ha nincs kijelentésed és ígéreted (álmod), akkor mid marad? Egy bibliád tele betűkkel vagy rosszul értelmezett elvek? József engedelmeskedett álmának és egy géniusz lett, de testvérei nem engedelmeskedtek saját álmaiknak. Így, az ördög célpontja a kedvelt József lett. Sok embernél láttuk, hogy a megújulásaik nagy részét Isten adta, azonban megragadták a kegyelmet és azt mondták:”én leszek az álmom főszereplője”! Amit átalakulásnak véltek, az hanyatlás lett. Ami kegyelem vonatkozásában motivál, hogy József típusú, sáfárgondolkodású ember legyek, aki képes kijelentéseket (álmokat) konvertálni. József nem szabadulásért imádkozott, hanem a testvérei szívéért, hogy készek legyenek az áldásra, ha eljön a pillanat.

 

 

1. rész:

2. rész:

Dátum: 2017. november 4. Helyszín: Aratás Gyülekezet

 

20171104Isten reménysége bizonyos mennyei javakra, vagy dolgokra való aktív, készséges várakozás. Voltaképpen a hit másik oldala. Ha van remény (transzcendens) akkor van hit. Ha nem ragadom meg a kész reményt, akkor nem lesz eredményem. Sajnos keresztények között is viszonylag ritka az arra való nyitottság, hogy kapjunk valamit Istentől. Szentírás visszavezet bennünket a teremtés előtti örökkévalóságba. Minden, ami Istenből jön, szeretetéből fakad. Isten feltétlen, örök, végtelen szeretete az emberi élet minden reményvesztettségéből ki tud emelni. Hit-remény-szeretet Isten kegyelmi ajándéka gyermekei számára. Az Ő örökkévaló kegyelmi megnyilvánulása fontosságunkat is kifejezi, ezért kimeríthetetlen a reménysége. Semmit sem tehetek hozzá, soha el nem veszíthetem és a Sátán sem fér hozzá, mert örökké jelentős vagyok. Az emberiség bizalma és reménysége nem abban a kompetenciánkban van, hogy tökéletesen tudnak teljesíteni, hanem Isten jellemében van. A hívők reménye nem a saját képességeikben vagy vágyaikban lakozik, hanem Isten jellemében és ígéreteiben. Mert az Ő megbízhatósága: az Ő hűsege és az Ő ígéretei! Előre elkészített és kimeríthetetlen remény vár ránk.

 

 

 

 

Dátum: 2017. november 11. Helyszín: Aatás Gyülekezt

20171111Cseréld le a vallásodat, túltanult vallási szabályaidat Jézus Krisztusra és lesz reményed. A reménykedő hit forradalmat hoz szellemi életünkben. Kétfajta reménykedő hit van: nyugvó és áramló. Reményteli dolgok állhatatossággal jönnek létre, mert a tűrés jutalmat hoz, s ez sokkal nagyobb, mint a fájdalom, ami megelőzi a sikert. Szentírás alapján reménykedsz-e valamiben? Reménykedsz-e a nem látott dolgokban? Reménységünket Krisztusban jelentette ki az Atya. Krisztus reményben születtünk, ajándékként kaptuk és a mennyben félre van téve részünkre. Anélkül vehetjük birtokba, hogy kiérdemeltük volna. Az elrejtett reményünk - szellemi állapotunk vonatkozásában - hitelesebb Isten előtt, mint mindennapi nyilvános hitéletünk. Reménységünk Isten ígéreteiben van. Amilyen az ember reménye, olyan az ember maga is. Aki az Istenben reménykedik, kegyelem veszi azt körül. Várom a reményem tárgya mögötti mennyei áldást, de nem, mint saját erőfeszítéseim eredményét, hanem mint Isten ingyen ajándékát. Az isteni ígéret keltette remény jelen van legbelsőbb gondolatainkban, viselkedésünkben és érzéseinkben. Istenbe vetett bizalom képes az elvárt jó dolgokat valóságba hozni.

 

Dátum: 2017. november 18. Helyszín: Aratás Gyülekezet

20171118A hit ad valóságot annak, amiben reménykedsz. Ez már létezik a szellemi valóságban, de a te hited adja meg ennek személyességét. A hit tehát a reménység irrealitásainak megragadása, és azoknak a realitás területére való átvitele. A remény lehet teszt, lehet jövőre vonatkozó cél, lehet emberi várakozás és isteni jövőkép. A hívők reménye nem a saját képességeikben van, hanem Isten jellemében és ígéreteiben. Az Ő megbízhatósága az Ő hűsége, az Ő igéretei! Önmagában isteni reménység nem ad semmit, csak hit és reménységgel együtt tudsz megkapni szellemi dolgokat. Sehol nem olvassuk az Ú.Sz.-ben, hogy Isten meghallgatja, a reménység imádságát vagy arra buzdítana, hogy csak reménykedjünk. Hitünk alapja a remény. Mi Istenben és ígéreteiben hiszünk, nem a könyvben, nem a hitben, nem a reménységben. A reménynek nincs semmilyen produktivitása önmagában. Hited az, ami valóságot ad életedben a reménynek. A remény önmagában: nem belőlem jön létre, nem indítja fel Istent tettre, nem teszi megtörténté a remény tárgyát.

 

 

 

Dátum: 2017. november 25. Helyszín: Aratás Gyülekezet

20171125Nincs gyors és kényelmes siker Isten kegyelme által. Hogyan állítja akkor Isten helyre a gyülekezetet az eredetihez? Nézz bele Isten szabadságának tükrébe. Ami törvényszerűség is egyben. Isten nem fog belenézni a TE tükrödbe. Amikor belenézel az Ő tükrébe, akkor megtanítja neked, hogyan kell a reménykedő hit által reformálni szellemi életedet. Isten minden reménye elérhető számodra, mert félre van téve. Remény tartalmazza a „dolgokat” de hit által kell meglátnod és a szeretet motivációjával lesz maradandó. Isten hite, reménye és szeretete több mint egy érzés. Ne próbáld kiérdemelni. Ne felejtsd el, nincs egyetlen dolog sem, amit a reménykedő hit ne tudna kezelni. Engedd meg Istennek, hogy harcoljon érted. Ne állj Isten és Góliátod közé. Nem létezik olyan szív, ami egyszerre képes arra, hogy figyeljen a rossz dolgokra, elmélkedjen a rossz dolgokon és közben meg higgyen is. Ilyen nem történhet. Ami a szívben történik belül, az a legfontosabb. „Mindenkor hálaadással tartozunk az Istennek értetek testvéreim, mint ahogy méltó is ezt tennünk, mert hitetek olyan nagyon növekszik és az egymás iránt való szeretetetek mindegyikőtökben annyira sokasodik.” 2Thess 1:3

 

 

 

1. rész:

2. rész:

Dátum: 2017. december 2. Helyszín: Aratás Gyülekezet

20171202Isten nem azt mondta, hogy a remény és hit nem fontos, hanem, hogy a három közül a legnagyobb a szeretet, de mind a háromnak megvan a maga helye. Nem helyettesítheted például a reménységet szeretettel és nem helyettesítheted a hitet reménységgel. Reménységünk Jézus Krisztus befejezett munkájában van. A te válaszod a kulcs! Hogyan reagálsz ma abban, ami történik veled? Minden alkalommal, amikor szeretet általi hitben mozdulsz a következő mozgás egy gyűlölet ellenállás lesz! A te kitartásodon múlik, hová fordul a dolog! Jézus helyezte az újjászületéskor bensőmbe a szeretetet és én már most ebben járok. Amikor eljutsz ahhoz a ponthoz, hogy elfogadod a valóságot, ami a bensődben van: Isten el kezd munkálkodni, harcolni érted. Gyakran, amikor arról van szó, hogy betöltekezzünk Szent Szellemmel vagy fordulatot nyerjünk, sokan csak remélik, hogy majd egyszer megkapják ezeket. A hit jelen idő, a remény viszont jövő idő. Tedd hát a megfelelő időbe, tedd át a jelenbe!

 

 

 

Dátum: 2017. december 09. Helyszín: Aratás Gyülekezet

20171209Isten nem változik, ezért rá minden korszak szentjei bizton számíthattak. Így van ez velünk is, akik valóban egy nagyon nehéz korszakban élünk, de Isten minket sem fog magunkra hagyni soha. Bár illúziót nem szabad táplálnunk a jövővel kapcsolatban, mert ha ez a mostani nemzedék meg nem tér, akkor Isten előbb-utóbb mindenképpen meg fogja ítélni azt a sok gonoszságot ami naponta történik ezen a Földön. Viszont ami Isten igéjében kijelentetett számunkra, azt bátran megragadhatjuk és abból reménységet meríthetünk. Isten a Babilonba deportált Júdaiaknak is csodálatos ígéretet adott, pedig ők fogságban voltak, akkor hogyne biztosítaná számunkra is ezt az ígéretet? „Mert csak én tudom, mi a tervem veletek – így szól az Úr –: jólétet és nem romlást tervezek, és reményteljes jövő az, amelyet nektek szánok. Ha segítségül hívtok, és állhatatosan imádkoztok hozzám, akkor meghallgatlak benneteket. Ha kerestek majd, megtaláltok engem, ha teljes szívből kutattok utánam.” (Jeremiás 29,11-13 Református új fordítás)

 

 

 

Dátum: 2017. december 16. Helyszín: Aratás Gyülekezet

20171216Amivé válhatsz a reménység mentor programja által, az a Te ajándékod Istentől. Néhány mentori kapcsolat egy adott időszakra vonatkozik, de ez, egy teljes egész életre. Isten a szellemi valóságokon keresztül pártfogoltjait alkalmas időben (gr.kairosz) megsegíti. Még az Ő hírnevét is kockáztatja ezzel. Az egyik legfontosabb erénye a reménynek, hogy a konfliktuskezelés képességét közvetíti. A mennyei dolgok tisztelete a héber világban nagy szellemi alapelvvel bírt. A reménykedő hit, hidat épít a szükséges mennyei források és az egyház között. Istent tisztelni azt jelenti, hogy az Ő személye, beszéde és szellemi javai „súlyosak” a hívő szívében. A tisztelet minősít egy kapcsolatot. Héberben a „kabed” főnévi igenévből származik a tisztelet fogalom, amely azt jelenti, hogy súlyosnak, vagy nehéznek lenni. A tisztelet alapú gondolkodás nagyon fontos, mert ez határozza meg prioritásaidat és hitedet. És a hited határozza meg az életed színvonalát.

 

 

 

Dátum: 2017. december 23. Helyszín: Aratás Gyülekezet

20171223Hogyan tudunk összekapcsolódni Krisztussal kudarcaink közepette? Hogyan tudunk megváltoztatni dolgokat a természetfeletti remény által? A megújult gondolkodás nagyon fontos, mert a gondolkodás határozza meg a hitedet. És a hited határozza meg az életedet. A reménynek a hit ad valóságot. Te nem kapcsolódhatsz semmivel, ami Istennel kapcsolatos, a hit hatása nélkül. Az alap az, hogy a reménységem Jézus Krisztus befejezett munkájában van. Reménység abban, amit Jézus elérhetővé tett számomra az Ő kegyelme által. A kudarc a keresztényeket is megalázza. Ha cselekszel és győzöl, az csodálatos! Ha cselekszel és elbuksz, az fájdalmas. De a kudarc az is, ha nem teszel semmit! Mert a legjobb tanár éppen a kudarc. Folyamatosan emlékeztetni kell ezekre a keresztyéneket, mivel olyan könnyű visszacsúszni a természetes világ adta nehézségekbe. A belső ember megerősítése nélkül, nehezen dolgozzuk fel, hogy mindenkinek vannak gondjai, problémái. Vannak nehézségek, érnek kudarcok, kisebbek, nagyobbak, hol ritkábban, hol gyakrabban, de érnek. Az, hogy ezt hogyan kezeljük, elsősorban a megküzdési módszereitektől függ. Az üzenet célja, hogy ne kezdjetek el ezek után félni a kudarcoktól, mert akad majd még belőlük. De éppen ettől izgalmas az élet és ezek adnak lehetőséget arra, hogy fejlődjetek, és értéket teremtsetek saját és mások életében.

 

 

Dátum: 2017. december 30. Helyszín: Aratás Gyülekezet

20171230Ha azt kérdezem, miben van a legnagyobb lehetősége az egyháznak? A válaszom: A kegyelem trónjánál való részesedésben. Ehhez az út csak a bárány vérébe vetett hit által lehetséges. Krisztus valóságos vére az eszköz. A megváltásunkról való gondoskodás teljesen Isten kegyelméből fakad. Isten kezdeményezte szuverenitásából. Krisztus eleve elrendeltetett a világ kezdete előtt és óta. A hívőnek van egy vérrel hintett engesztelési helye Isten trónusánál. A kegyelem munkája itt alakít át bennünket a vérbe vetett hit által. Bármit, amit a hívő kap az Atyjától, Krisztuson, a főpapon keresztül adja át. Krisztus transzformáló vérén keresztül kapjuk, amellyel a trón meg van hintve. Ebben a korszakban az ítélet célja Isten eredeti tervéhez való visszarendeződés. Létezik: múltbeli, jelenbeli és jövőbeli ítélet. Krisztus meg fogja jutalmazni az övéit a királyságáért végzett hűséges szolgálatukért. Ez fogja meghatározni pozíciójukat. Az engesztelés kollektív, de fontos fönntartani az egyensúlyt, mert korlátozott az alkalmazásban! „Ha alaposan megvizsgálnánk magunkat, akkor nem kellene ítélet alá kerülnünk és büntetést kapnunk. Amikor azonban az Úr ítél meg, akkor azért fegyelmez bennünket, hogy megmutassa a helyes utat. Azért teszi ezt, hogy ne kelljen véglegesen elítélnie bennünket a hitetlen emberekkel együtt.” 1Kor 11:31

 

 

 

1. rész:

2. rész: