Az összes média letöltési oldala

Dátum: 2012. február 18. | Helyszín: Aratás gyülekezet | Előadó: Tóth Lajos

Isten jóságának megnyilvánulása felülmúl minden emberi értéket és cselekedetet. Amikor megértjük és megtapasztaljuk, feltárulkozik az Isten valóságos ismerete. Megnézzük Isten jósága miként nyilvánult meg Mózes és Dávid életében, ill. a „szellemi tej” hatásai között az örökkévaló Melkicedeki papság szerepét. Krisztus főpapunk általa vezetett istentisztelet tökéletes megoldást hoz életünk minden területére. Ezért a növekedésünk mozgató rugója a szellemi áldozatok szerepe, amelyek középpontjában Jézus Krisztus engedelmessége és engesztelő áldozata áll.

Krisztus földi ittlétének tanítása szerint, 30/60/100-szoros volt a visszatérülés az elvetett magon. Hogyan tud a mag visszatérülést produkálni? A válasz a föld, azaz a megértett tudás a szívben. A föld minősége, azaz a királyságból létrejövő ismeret határozza meg a mag terméshozamát. Ezért szükséges tudnunk, mit mond a Szentírás a királyságban lévő lehetőségeinkről.
 
Dátum: 2012. február 11. | Helyszín: Aratás gyülekezet | Előadó: Tóth Lajos

Ebben a tanításban folytatjuk a szellemi tej fogyasztásának témáját. Szentírás megkülönbözteti a szellemi hallást és a táplálkozást. A belső emberünk része ennek a karizmatikus folyamatnak. Isten garantálja a növekedésünket és fejlődésünket a szellemi tej által. Figyelmes és engedelmes hallgatás feltétele a táplálkozásunknak. „Érezzétek (ízleljétek) és lássátok meg, hogy jó az Úr! Boldog az az ember, aki őbenne bízik.”Zsolt.34:9

a tej ize2

Krisztus földi ittlétének tanítása szerint, 30/60/100-szoros volt a visszatérülés az elvetett magon. Hogyan tud a mag visszatérülést produkálni? A válasz a föld, azaz a megértett tudás a szívben. A föld minősége, azaz a királyságból létrejövő ismeret határozza meg a mag terméshozamát. Ezért szükséges tudnunk, mit mond a Szentírás a királyságban lévő lehetőségeinkről.
 
Dátum: 2012. január 8. | Helyszín: Ózd | Előadó: Váradi Norbert

Ádámon keresztül jött létre a bűn, a halál, a kárhozat, Jézus Krisztuson keresztül pedig az irgalom.  Az isteni irgalom jelentése jóindulat, könyörületességtől, együttérzéstől megindítva lenni. Irgalom az egyik legerősebb görög szó a szánalomra, együttérzésre. A teljességbe vezető úton helyesen haladni és fejlődni az isten igazsága és irgalma segíti lelkünket. Különbség van emberi jóindulat és isteni együttérzés között. „Az irgalmasság és igazság ne hagyjanak el téged: kösd azokat a te nyakadra, írd be azokat a te szívednek táblájára” Pld. 3:3

Amit leginkább kell embernek kívánni, az irgalmasság az

Krisztus földi ittlétének tanítása szerint, 30/60/100-szoros volt a visszatérülés az elvetett magon. Hogyan tud a mag visszatérülést produkálni? A válasz a föld, azaz a megértett tudás a szívben. A föld minősége, azaz a királyságból létrejövő ismeret határozza meg a mag terméshozamát. Ezért szükséges tudnunk, mit mond a Szentírás a királyságban lévő lehetőségeinkről.
 
Dátum: 2012. február 4. | Helyszín: Aratás gyülekezet | Előadó: Tóth Lajos

Szentírás kijelenti Krisztusról, hogy alapvető természetei közé tartozik jósága is. Újjászületéskor szívünk un. „szellemi ízlelést” tapasztal meg. Ezt tej fogyasztásához hasonlítja levelében Péter apostol. Amikor Isten kinyilatkoztatja magát és megtapasztaljuk karakterét első kézből, a jóság Szelleme (Zsolt 143:10) által történik mindez. A tanítás rávilágít arra, hogy az ember függő lény, ennek a függés lényege Krisztus jóságának íze.  „ha ugyan megízleltétek, hogy milyen jó az Úr!” 1Pét 2:3 Vida

A tej íze

Krisztus földi ittlétének tanítása szerint, 30/60/100-szoros volt a visszatérülés az elvetett magon. Hogyan tud a mag visszatérülést produkálni? A válasz a föld, azaz a megértett tudás a szívben. A föld minősége, azaz a királyságból létrejövő ismeret határozza meg a mag terméshozamát. Ezért szükséges tudnunk, mit mond a Szentírás a királyságban lévő lehetőségeinkről.
 
Dátum: 2012. január 28. | Helyszín: Mezőkövesd | Előadó: Váradi Norbert

Minden áldás alapja, Ábrahám atyaságának áldása. Amikor egy generáció nem tiszteli, nem értékeli Ábrahám szellemi atyaságát, akkor az áldás nem lesz adaptálható. Tulajdonképpen szellemi és erkölcsi zsidóvá kellene válni a szív körülmetélése folytán. Amikor ezt nem látjuk be, a gyülekezetek megrekednek, vagy a férfiak bezárják a szellemi nyitottságukat, képességüket, majd testivé válnak, így nem tudnak belefolyni a gyülekezeti életébe. Ő olyanokat keres, akik hajlandóak megfizetni az áldás árát azért, hogy megtanulják, hogyan válhatnak férfiakká, erőteljes vezetőkké, atyákká, akiket Isten emel majd fel.

Cél az atyaság

Krisztus földi ittlétének tanítása szerint, 30/60/100-szoros volt a visszatérülés az elvetett magon. Hogyan tud a mag visszatérülést produkálni? A válasz a föld, azaz a megértett tudás a szívben. A föld minősége, azaz a királyságból létrejövő ismeret határozza meg a mag terméshozamát. Ezért szükséges tudnunk, mit mond a Szentírás a királyságban lévő lehetőségeinkről.
 
Dátum: 2012. január 28. | Helyszín: Mezőkövesd | Előadó: Tóth Lajos

Amikor a férfi Isten felé orientálódik, biztosítva lesz a szellemi sikere. Az exodusban láthatóvá válik a szellemi siker alapja a 12 kém munkásságában. Jozsué és Káleb rendíthetetlenül a szellemi inspiráció (belső látás) emberei voltak, és ez a férfias karakter a szellemi krízisben mutatkozott megAmi igazán fölemeli a férfit, hogy Istenbe veti bizodalmát, ekkor a belső erőt teszi potenciáljának. „Ti, testvéreim, Izsák vonalán ígéret gyermekei vagytok!” Gal 4:28 (Csia)

Ígéretek fiai

Krisztus földi ittlétének tanítása szerint, 30/60/100-szoros volt a visszatérülés az elvetett magon. Hogyan tud a mag visszatérülést produkálni? A válasz a föld, azaz a megértett tudás a szívben. A föld minősége, azaz a királyságból létrejövő ismeret határozza meg a mag terméshozamát. Ezért szükséges tudnunk, mit mond a Szentírás a királyságban lévő lehetőségeinkről.
 
Dátum: 2012. január 28. | Helyszín: Mezőkövesd | Előadó: Nochta Pál

A Nehémiás nevével fémjelzett újjáépítés kettős jelentőséggel bírt. Egyrészről a szellemi és erkölcsi restaurációt jelentette, másrészről az ígéret földjére való visszatérést. Ennek mondanivalójának megértése nagy segítséget jelent a férfiak szellemi erejének felépítésében. Mára a keresztényi formalizmus, materializmus és a férfiak passzivitásának hatására, az inspiratív keresztény ember rendeltetése homályba veszett, a Szellem kijelentéséből származó ismeretek relativizálódni látszanak.

A férfiasság jellemzői

Dátum: 2012. január 21. | Helyszín: Aratás Gyülekezete | Előadó: Várkövi Krisztián

Az engesztelés lényege, hogy megkapjuk mindazt az elfogadást és kegyelmet, amely Istentiszteltünk sikeréhez szükséges. Krisztus adja a kegyelm erejét, de nekünk, kell arra használni, hogy megszenteljük magunkat az Ő vérében való hit által. A mennyei javakat Urunk vére biztosítja részünkre. Az újszövetség vérének szerepéről való megértés hiánya, végzetes tévedéseket eredményezhetnek. 

Jézus Vére

Krisztus földi ittlétének tanítása szerint, 30/60/100-szoros volt a visszatérülés az elvetett magon. Hogyan tud a mag visszatérülést produkálni? A válasz a föld, azaz a megértett tudás a szívben. A föld minősége, azaz a királyságból létrejövő ismeret határozza meg a mag terméshozamát. Ezért szükséges tudnunk, mit mond a Szentírás a királyságban lévő lehetőségeinkről.
 
Dátum: 2012. január 15. | Helyszín: Aratás Gyülekezete | Előadó: Tóthné Kállai Klaudia

Az Atya elküldte Fiát, hogy meg tudjuk Őt ismerni, egy valóságos ismerettel. Különbséget teszünk a megismerés és az értelemszerű tudás közt. Amikor a Szentírás isteni tudásról vagy megismerésről beszél, az a Krisztus valóságos ismeretéről szól. Mi is történik a Krisztussal való találkozáskor? Krisztus kilép az elrejtettségéből. Azonban ez az ismeret nem tárgyi és gondolati megismerés, hanem már személyes közösség. Mit is jelent a közösség? Egyrészt részesedés, másrészt érintkezés, kapcsolat, közellét. Mivel a közösség érintkezés, benső kapcsolat, ezért annak befolyással kell hatnia ránk. A valóságos Istentisztelet célja, közelebb kerülni Krisztus ismeretéhez.

A tisztelet törvényszerűségei 4.

Krisztus földi ittlétének tanítása szerint, 30/60/100-szoros volt a visszatérülés az elvetett magon. Hogyan tud a mag visszatérülést produkálni? A válasz a föld, azaz a megértett tudás a szívben. A föld minősége, azaz a királyságból létrejövő ismeret határozza meg a mag terméshozamát. Ezért szükséges tudnunk, mit mond a Szentírás a királyságban lévő lehetőségeinkről.
 
Dátum: 2012. január 7. | Helyszín: Aratás gyülekezet | Előadó: Nochta Pál

A belső megújulás vagy áldások megjelenése elsősorban nem ember vagy időfüggő, hanem tiszteletfüggő. Isten igéjének respektálása elvárás és nem javaslat. Ez lehetőséget teremt arra, hogy Jézus Krisztus tudományából és ismeretéből egyre mélyebben részesüljünk. Ezért töltünk időt azzal, hogy meghatározzuk, mi is az Úr tisztelete. „És ez igék, amelyeket e mai napon parancsolok neked, legyenek a te szívedben. V.Móz.6:6”

A tisztelet törvényszerűségei 3.