Tóthné Kállai Klaudia, Aratás Gyülekezet, 2010. március 3.

1003Énókh, aki nagyon szoros kapcsolatban volt Istennel, nem látott halált, hanem felragadtatott a Mennyekbe, Isten világába. Vajon ki ez az Énókh, és a története mit üzen a számunkra, nekünk, akik most élünk?

 

 

 

 

 

Tóthné Kállai Klaudia, Aratás Gyülekezete Budapest, 2010. április 10.

 Egy űr van a szívünkben, legalábbis ha rájövünk, hogy koldusok vagyunk, akkor ezt az igazságot is fel kell ismernünk. Az ilyen személyek, a koldusok, a szellemben lévő szegény emberek, egyszerűen nem bírnak már Isten nélkül lenni. Isten ilyen személyeket keres ebben az órában, és azt mondja, hogy ezek az emberek lesznek boldogok. Először fel kell ismerned a szellemedben azt, hogy csak rá van szükséged, innen indul a kapcsolatunk az Úrral. Koldusnak kell lennünk, olyannak, aki szüntelen sóvárog Istenre, mert a koldus az kér, könyörög, Istentől függ, és az ilyen személyeké a királyság. Isten imádókat keres. Ez azt jelenti, hogy nem csak te sóvároghatsz utána, hanem ő is sóvárog utánad, és amikor ez a két sóvárgás találkozik, akkor ebből a tökéletes kapcsolatból egyesülés lesz.

 

 

Tóth Lajos, Maranatha Gyülekezet, Ózd, 2010. június 13.

Vannak olyan tanítások, amelyek alapvetően a földi életünkhöz szükségesek, ilyen tanítás például az újjászületéssel kapcsolatos igazság, hiszen ezt itt a Földön kell átélnünk. Vannak azonban mennyei dolgok is, melyeket viszont csak az újjászületésünk után érthetünk meg és vehetünk birtokba, ezért meg kell értenünk, hogy mit jelent az újjászületés, valamint, hogy mit végzett el Isten mindazoknak az életében, akik átélték az újjászületés valóságát. Meg kell értenünk, hogy mit kaptunk az Úrtól akkor, amikor újjászülettünk. Ez a tanítás az ózdi Maranatha Gyülekezetben hangzott el.

 

 

 

 

Suha László, Maranatha Gyülekezet, Ózd, 2010. június 13.

Kik a boldogok? Ez egy bátorító üzenet amely arról szól, hogy keljünk fel a megfáradásból, a csüggedésből és a reménytelenségből, keressük az Úr jelenlétét, és harcoljunk az Ördög ellen, hogy birtokba vehessük mindazt, amit Isten elkészített a számunkra. Ez az üzenet az ózdi Maranatha Gyülekezetben hangzott el.

 

 

Tóth Lajos, Aratás Gyülekezete, Budapest, 2010. október 28.

Ez egy hosszú, de nagyon tartalmas tanítás, amely arról szól, hogy miként tudjuk a gyakran sivár hétköznapi valóságunkról átemelni a tekintetünket az örökkévalóságra, és hogyan tudunk belépni abba az új korszakba, amelyet Isten elkészített nekünk.

 

 

Tóth Lajos, Aratás Gyülekezete, Budapest, 2010. november 19.

Izrael fiai és leányai kiszabadultak Egyiptomból, majd átkeltek a Veres tengeren, de aztán elhullottak a pusztában, mert nem értették meg, hogy Isten mit vár tőlük, és abból a generációból csak két ember (Józsué és Káleb) mehetett be az ígéret földjére, mert egyedül ők értették meg azt, hogy miként élhetik túl a pusztát. Ma ugyan ez a helyzet Isten újszövetségi népének jelentős részével is. Van egy kegyelmiajándék, amelyet Isten többek között azért adott nekünk, hogy ne csak túléljük a pusztai korszakot, hanem őbenne felettébb győztesek legyünk.

 

 

Tóthné Kállai Klaudia, Aratás Gyülekezete, Budapest, 2010. november 19.

101119Gyakran csak egy hajszál választja el a valódi engedelmességet a helytelen ambícióktól fűtött cselekedetektől. Isten meg akar tisztítani bennünket minden helytelen ambíciótól, hogy a következő korszakban használhasson bennünket a Szent Szellem erejében. Ennek érdekében Isten olyan megpróbáltatásokba enged minket, amelyekben lehetőségünk van a változásra. Azok, akik ilyenkor nem fejtenek ki ellenállást, nagy megtisztulásokon fognak átmenni, és az Úr hatalommal fogja őket felruházni a szolgálatra.

 

 

 

Tóthné Kállai Klaudia, Aratás Gyülekezete Budapest, 2010. december 3.

Folyamatosan néznünk kell az Urat ahhoz, hogy vissza tükrözzük őt, és hogy dicsőségről-dicsőségre elváltozzunk. Ez a mi legfőbb szolgálatunk, hogy állandóan szemléljük az Ő dicsőségét, így fogjuk megtapasztalni a Szellem szabadságának egyre nagyobb mértékét is. Ez a tanítás az ózdi Maranatha gyülekezetben hangzott el, a közepén van egy pici szünet, ez ne tévesszen meg senkit, a tanítás utána tovább folytatódik.