Tóth Lajos, Aratás gyülekezet, 2013. október 12.

13104Isten gyermekei számára csak az nyújt biztonságot, ha személyes tapasztalatává válik a Krisztusban való feltámadott élet. Az az élet, amelyet az újjászületéskor nyerünk, s örökké tart. A lényeged, az a részed, ami láthatatlan: ez a szellemed. Itt kiviteleződnek a mennyei dolgok. Ha Krisztus kereszthalálát nem vonatkoztatjuk saját szellemünkre, és ha a nem létesül kapcsolatunk a feltámadás életével, akkor kudarc irányában tolódik sorsunk. Az erő elnyerésének alapja a feltámadás. „Megismerjem Ót és a feltámadásának hatóerejét és a szenvedéseiben való közösséget, hogy hasonlóvá alakuljak az Ő halálához. Testvérek, magamról nem gondolom, hogy már megragadtam.” Fil 3:10,13

 

 

Tóth Lajos, Aratás gyülekezet, 2013. október 19.

13103A királyság megnyilvánulásának alapja a feltámadás. Aki átment a halálon, annak lett élete. Amikor a hívő ember elveszíti saját lelki életét (sorsát), ahogyan a gabonaszem elhal, az növekedni fog a természetfölötti életben és sok gyümölcsöt terem. Ez Isten képességét, életét és természetét jelenti bennünk. A keresztyénség nem jelenti a gyöngeségek örökké való eltávolítását, hanem inkább az isteni kegyelem megmutatása az emberi erőtlenségben. Minden mennyei erő kegyelem által nyilvánul meg. A mi felelősségünk az, hogy higgyünk ebben. „Aki szereti a maga életét, elveszti azt; és aki gyűlöli a maga életét e világon, örök életre tartja meg azt. Aki nekem szolgál, engem kövessen; és ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám is: és aki nekem szolgál, megbecsüli azt az Atya.” Ján 12:25-26

 

 

ElsőElőző12KövetkezőUtolsó
2. oldal / 2