Dátum: 2016. december 17. Helyszín: Aratás gyülekezet

1217Nyugodalom ígéretében Isten természetfölötti módon előre meghatározta és megosztja népével mennyei áldásait. A szombat képviseli mindazt, amit Isten eredeti terve szerint helyreállít. Tehát számunkra a szombat egy találkozási pont lett a látható és láthatatlan világ között. A láthatatlan a látható alapja és biztosítéka. Bizalom, amire építkezünk Isten előre eltervezett cselekedetei. Nyugodalomban tudom csak Isten dolgait konkretizálni szellememben. Nyugodalomban való kijelentés leleplezi azt is, hogy kik is lettünk Krisztusban, felfedi önazonosságodat és kijelentést hoz örökséged birtokláshoz. Amikor szokásod lett az, hogy elutasítod a hitből való életet, a bensőd vonzódni fog az engedetlenséghez, hamis imázshoz és a sötétséghez. „Ebből láthatjuk, hogy Isten népét még mindig várja a szombat napi nyugalom.” Zsid 4:9 EFO.

 

 

1. rész

2. rész

Dátum: 2016. december 11. Helyszín: Maranatha gyülekezet Ózd

1211Újjászületésünk eredményeképpen új természet jött létre a hívőben. Ennek munkája jelenünkben az, hogy megismertesse fiúságunkat. Azt, hogy kik is vagyunk voltaképpen. Az elme megújulása azt jelenti, hogy visszatérünk Isten fia képmására. Látod azt, aki leszel. A teremtésben Isten nem nyugodott addig, amíg létre nem hozta saját képmását. Csak a hetedik napon nyugodott, miután a hatodik napon létrehozta az Ő képének földi nagykövetét. Újszövetség célja, hogy örököseként részesedjünk előre eltervezett javaiból. Minden, amire szükségünk van, már létező az örökkévalóságban. „Fiam, te mindenkor én velem vagy és mindenem a tiéd!” Luk 15:31

 

 

1. rész

2. rész

Dátum: 2016. december 3. Helyszín: Aratás gyülekezet

1203Az üzenet célja: megismerni fiúságunkat és hozzáférni az előre eltervezett dolgokhoz. A korszakok előtt Isten elhatározta, hogy Fiának képéhez fogja hasonlóvá tenni egyházát. Azzal a céllal, hogy teremtett javait elérhetőek legyenek Isten fiai számára. Isten képessége és természete bennünk összefügg a fiúságunkkal. Isten eredeti terve, hogy egyháza Isten fiaiként hatalommal képviselje Őt és dicsőségét sugározza a földi pályáján. Ha a hívőnek nincs kijelentése és ismerete arról, hogy ugyanaz a természet van bennünk, ami fiában van, akkor Krisztus természete sose tudja birtokba venni őt és nem nyílik meg előtte mindaz, amelyet Isten előre eltervezett. A megváltás és újjászületés nem garantálja és termi meg fiúságunk gyümölcseit. Feladatunk, hogy engedjük a fiúság szellemének munkáját bennünk. A gát, hogy mire juthatnak Isten fiai a Szent Szellem által, ismeretük korlátaiban keresendő.

 

 

1. rész

2. rész

Dátum: 2016. november 26. Helyszín: Aratás gyülekezet

1126Minden hívő földi boldogulása az Atya és fia előre eltervezett tervének van alávetve. A bibliai világnézete Krisztus központú. Krisztus áldozata és föltámadása létrehozta a bekövetkező üdvösséget és újjászületést. Ezt az örökkévaló korszakot (gr.aiónt) mennyek királyságának nevezi a Szentírás. A korai egyház erőhatása abból származott, hogy üdvösségük javait az örökkévalóságból élték át. Az egyház jellemzőjének kellene lenni Krisztus örökkévaló megváltó munkájával való progresszív azonosulás. Krisztusban lévő áldásaink akkor tudnak megvalósulni bennünk, ha erre feltétel nélkül odaszánja magát szívében a hívő. Így a belső ember számára a Szent Szellem helyes látókört majd, szellemi és lelki indítékok kiapadhatatlan forrásait biztosítja. Az Isten eltervezett céljainak megvalósulását nem csak az emberi képességeink, hanem Isten Szellemének vezetése teszi alkalmassá. Minél nagyobb a befogadásunk Isten Szellemének vezetésére, annál univerzális látást hoz létre belső emberünkben. Így alakul ki a látókör és hatáskör mindarról, ami Krisztusban elérhetővé vált számunkra.

1. rész

2. rész

Dátum: 2016. november 19. Helyszín: Aratás gyülekezet

1119Példabeszédek szerint a megértő ember az élet útján jár.(Pld.9:6) Négy fiút Dániel könyvében az isteni megértés világossága (mennyei intelligencia) próbákon keresztül magas pozícióba emelte. Dániel szerint az utolsó idők egyháza is ilyen lesz. (Dán.12:3) Ha a hitednek nincs bizonyítéka, akkor nem fog működni. Tehát nem elég, ha hitünk van, kellene, hogy dolgozzon bennünk és értünk. Ez egy sarokpont, ami túlmegy az okoskodáson. A hit kinyit valóságokat vagy dolgokat, amelyek az idő előtt léteztek. Ábrahámot élete végén is Isten tudta fejleszteni, maximalizálni. Újra a hit szemével kezdett látni, mikor elindult Mórija hegyére. Ő tisztába volt azzal, mi fog történni. Hit adta Ábrahámnak a képességet helyzete megértésre. Meg is kapta jutalmát érte! Gyere és utánozd!