Dátum: 2016. március 19. Helyszín: Aratás gyülekezet

0227

Miért képesek az Úr tanítványai béketűréssel várni és örömmel viselni a szenvedéseiket? Mert a világosság, amit a Szent Szellem gyújt bennünk, képessé teszi őket arra, hogy ellen álljanak az ördögnek. Az ellenség pontosan azért akar zavarokat okozni az életünkben, hogy elveszítsük a kapott világosságot és többé ne bízzunk Istenben. Az Úrtól kapott világosság mennyei értékrendet is létre hoz bennünk. Nekünk ebben a mennyei értékrendben mozdíthatatlanul kell állnunk és növekednünk. Ha ebben megmaradunk és követjük az Urat, akkor ő garantálja számunkra, hogy beteljesítsük sorsunkat, amelyet már elkészített nekünk a világ teremtése előtt.

 

 

 

 

Dátum: 2016. március 12. Helyszín: Aratás gyülekezet

0227

Ahhoz, hogy uralkodjunk ezen a földön, úgy kell látnunk magunkat, ahogyan Isten lát minket. Egyház Isten képére, hasonlatosságára teremtetett, hogy úgy funkcionáljunk, ahogy Ő. Egészséges önképpel. Ha a múltadban létezik sértettség vagy sérülés, akkor sajnos a jövődben jelen lesz emlékek által. Ellenség a pszichés zavarokkal a múlt fogságát építette ki. A megváltásban vetett hit nem csak eltörölte a múltamat, hanem helyreállította elmémet is, hogy Isten beépítse saját véleményét személyemről. Szentírás tükör. A cél, hogy belenézz, majd meglásd, hogy fogsz kinézni! „Testvéreim, mi nem a rabszolganő gyermekei vagyunk, hanem a szabad asszonyéi.” Gal 4:31

 

 

 

1. rész

2. rész

Dátum: 2016. március 5. Helyszín: Aratás gyülekezet

0305

Megigazulásunk célja működtetni a hit általi életet. Választást enged Isten képességeihez és természetéhez. Sokszor az emberek megpróbálnak megtenni dolgokat Istenért, de nem járnak Isten igazságosságában. Ha az ember megigazult, és ezt tudja, a gonoszság fölött uralkodhat. Általában a gondolkodásunk ellentétes Isten tervével és arról, amit mond rólunk. Isten ígéretei tudják megváltoztatni ezeket. Isten létrehozhat egy folyamatos felépítő megtapasztalást bennünk, ami megengedi a szívnek, hogy összekapcsolódjon az új információval, ami új lehetőségeket szab hitéletünknek. Ha a hazugságok kitörölődnek és szívünk összhangba kerül Isten beszédével, minden lehetségessé válhat. Isten népe a pusztában azon tanakodott, jobb volt nekik a szégyen szolgaságában, és vissza akartak térni abba. A szív korlátokat állíthat fel az életedben, és amíg ezek nincsenek kiszedve, addig visszatartják életed restaurációját Krisztusban. A kijelentés helyreállítja identitásodat, felépíti méltóságodat és felvirágoztatja sorsodat.

 

 

 

Dátum: 2016. február 27. Helyszín: Aratás gyülekezet

0227

A mindennapos bizonytalanságok mellett előbb-utóbb mindannyian szembe kerülünk olyan akadályokkal, amelyeket nem tudunk megkerülni. Sajnos ilyenkor nem tudunk túlmenni azon a meggyőződésen, ami benne van szívünkben. Az életünkről alkotott képünk mélyen be van írva lelkünkbe. A béketűrés egy folyamat, amelyben Isten átalakítja szívünket és lelkünket következő életszínvonalunkért. Ha tisztában vagyunk azzal, hogy mi is történik velünk, akkor felülről jövő súgás segítségével (bölcsesség), fel tudjuk dolgozni azon sajátságainkat, amelyekről szeretnénk tudomást sem venni. Jézust sokszor tömeg követte, de volt olyan pillanat is, egyeseket annyira nyomasztotta a befogadásra váró mennyei információ, hozzá sem fogtak a megvalósításához. Inkább leléptek. „Ettől fogva sokan visszavonulnak az ő tanítványai közül és nem járnak többé Ő vele.”

 

 

1. rész

2. rész

Dátum: 2016. február 20. Helyszín: Aratás gyülekezet

0220

Semmi sem újdonság, kivéve az, minden sokkal gyakrabban és gyorsabban változik. Ez hétköznapi stresszt és hamis identitást eredményez. Mi lehet a megoldás: hit általi időmenedzselés! Természetfeletti ismeret (ésszel kikövetkeztethetetlen) segítségével megtanuljuk, hogyan reagáljunk az új információkra. A hitben való élet stressz mentesítő élményévé válik, olyan folyamattá, amely életünk minden területét rendbe teszi és annak minden nehézségét megfelelő megvilágításba helyezi. Izraelnek 40 évig nem volt helyes identitása, így nem jutottak el azokhoz a javakhoz, amiket Isten eltervezett. Jóllehet adott volt az időzített segítség, de nem tudták élvezni és kiaknázni lehetőségét. A buktató tényező un. „Egyiptom szégyene” volt. Józsué sikeresen győzte le ezt a hamis örökséget Gilgálban (hb.fordulat).

 

 

1. rész

2. rész