Dátum: 2018. február 10. Helyszín: Aratás gyülekezete

20180210Megnéztük Isten célját az újszövetségi generáció számára. Azt láttuk, hogy ez a terv elsősorban az volt, hogy az új dicsőséges nemzedék betöltse azokat a célokat, amelyekért Ádám teremtetett, de nem tudott betölteni. Másodsorban Isten célja a hívők számára az, hogy visszafordítsa azokat a következményeket, amelyeket Ádám bukása okozott. A megváltott ember Istenség dicsőségébe való beemelése, már a teremtett világ előtt el volt határozva. Dicsőség prioritása az egyházban: Isten Fiának képéhez, imázsához való hasonlóság. A megigazított hívők dicsőségbe való bevonzása és megdicsőítése Isten végcélja. A 2Korinthus 3,3 mondja: „…élő Isten Szellemével írva…a szívnek hústábláira.” Szent Szellem szívre írással hozza létre a dicsőséges egyházát. A Szellem a toll, amely belénk írja személyesen Krisztust. Amikor az íróként munkálkodik bennünk Krisztus Szelleme, akkor lényünk mélyén érezzük a kenet (kenőcs) hatását. Így semmilyen lepel sem takarja el az arcunkat, megszabadulunk a vallásosság általi formalizmustól és az ideológiai keretektől. Egy tanítás információja képes ismeretet átadni, a kenet azonban magát az isteni tartalmat juttatja belénk. A keresztyén élet nem csak tanítások elsajátítását, hanem a Szellem kenetének belső munkáját és alkalmazását jelenti. Keresztény az, aki Krisztus követő, azaz felkent követő.

 

 

 Dátum: 2018. február 17. Helyszín: Aratás gyülekezete

20180217Hogyan realizálhatjuk a kenetet sorsunkban? Bizalom által. A hit hozza működésbe a kenetet életedben. Abban az emberben, aki nincs újjászületve, nincs benne Isten természete és kenete. Krisztus (a felkent) feltámadása visszaadta az Isten hatalmát gyermekei részére. Újszövetség által Jézus Krisztus dicsőségébe fokozatosan vezet be bennünket a Szent Szellem. Szent Szellem nemcsak rajtad van, hanem már benned is. Csak Isten Szelleme tesz bennünket alkalmassá az újszövetség szolgálatára és ígéretei elfogadására, aki igazságot, kegyelmi ajándékot oszt meg velünk. Az egyház mostani korszakában a Szent Szellem képviseli és közvetíti az Atya dicsőségét, amely Jézus Krisztus. A dicsőség képes a természetünk lényegét átalakítani, hogy testben is képessé váljunk a vele való állandó együtt lakozásra. Szent Szellem erőteljesen elmagyarázza – kompromisszum nélkül –, hogy mire vagy képes a kenet által. Ő hatalmas jellem átalakító isteni személy. Isten jelenléte a szellemi indítékok számára végére mehetetlen állandó forrásokat biztosít részünkre.„…akiket pedig megigazított, azokat meg is dicsőítette.” (Róm 8:29—30).

 

 

 

Dátum: 2018. február 24. Helyszín: Aratás gyülekezete

20180224Nem egy romantika alapján kellene nézni az egyházat, bezzeg az első században milyen fölkent emberek voltak. A keresztyén élet nem hitről és kegyelemről szóló tanítások elsajátítását jelenti, hanem a Szent Szellem felkenetésének hatalmas belső munkáját. Tisztában kell lennünk azzal, hogy Isten milyen munkát végez el bennünk az Ige és a kenet által. A kenet egy szuper-erő, mert mindig egy magasabb rendű mennyei információt közöl velünk. Isten kenete életminőségedet más kategóriába tudja vezetni. Teljesítő képességedet kiemeli az általánosból és megnövelheti. Most nem csak több tudásra, hanem több látásra van szükségünk a dicsőségről. Meg kell szabadulnunk a halált hozó, írott betűk fogságából és nem hihetsz jobban a cselekedeteidben, mint a megváltás tényeiben. A s’chíná/sekina arámi szó gyöke a héber sáchán. Jelentése letelepedni, valahol tartózkodni vagy be-lakni.