Isten kedvencei 1.

Tóth Lajos, Aratás gyülekezet, 2012. szeptember 10.

12094A tanítássorozat célja, bevezetni bennünket Atyánk mindent felülmúló személyes tervének megismerésébe, amely nem más: mint, a bennünk való gyönyörködése. A keresztény élet lényege az, hogy az ingyen ajándékba kapott kegyelmet meg tudjuk érteni, majd megragadni. Ez egy mennyei felhatalmazás, ami képessé tesz minket arra, hogy felülemelkedjünk a természetes képességeinken. Szent Szellem mindenható erejéből megnyilvánuló karizmák is a kegyelemből adatnak a szellemi javaink elősegítése érdekébe, miként József pátriárkánál. „De az Úr Józseffel volt, és kiterjesztette rá az Ő kegyelmességét és kedvessé tette őt a tömlöctartó előtt.” 1Móz 39:21

 

 

 

1: Kedveltség megértése

 2: Kedveltség hatásai