Igyál új bort 1.rész

Nochta Pál Attila, Recsk, 2013. július 21.

13075Meg kell értenie minden hívőnek, hogy már nem a 90-es évek korszakában vagyunk, ez egy más korszak, egy új korszak, amelyben új és friss kijelentésekre van szükségünk Istentől, hogy ebben a jelenlegi korszakunkban is győztesek legyünk. Innunk kell tehát az új borból, amely Isten friss kijelentése a belső emberünk számára, hogy győzni tudjunk. "Ezt tette Jézus a jelek kezdetéül a galileai Kánában és ezzel kinyilvánította (láthatóvá tette) dicsőségét és hittek benne a tanítványai." Ján.2:11