Örökkévaló javak megjelenése az egyházban 9. rész - Krisztusban vagyunk

Tóth Lajos, Aratás gyülekezet, 2014. december 6.

14123Új mennyei image jön a mennyből! A mennyei természet az új emberben található, ami Isten képére teremtett. De vannak olyan hamis bálványképek (gr.eidólon - képzeletben élő kép) ami miatt akadályozva van a belső ember és nem engedi át a mennyei javakat. Az integritás hiánya hat a belső emberre. A hamis kép célja pedig, hogy összhangban tartson azzal, amit hiszel. Sok hívő elfogadja a hamis belső kép értékelését, azt a helyet, ahová a társadalom vagy önmaguk hitetlensége helyezte őket. Ezeknek a napjaidnak vége. Isten úgy látja az egyházát, mint uralkodó királyt. „De tudjuk, hogy az Isten Fia eljött és értelmet adott nékünk arra, hogy megismerjük az igazat és mi az igazban, az ő Fiában, a Jézus Krisztusban vagyunk. Ez az igaz Isten és az örök élet.” 1Ján 5:20.

 

 

1. rész

2. rész