Tóth Lajos Küzdj végig hitben! – A megigazult ember tud hinni

Dátum: 2017. február 11. Helyszín: Aratás gyülekezet

20170211A hitet hallás - kijelentett ismeret - által kapjuk, de csak a megigazultságban működik. A megigazultság Isten részéről egy jogi döntés és egyben isteni identitás is. Ha próbálsz mozdulni hitben, először akard meghallani Isten szavát, fejleszd hitedet és engedd, hogy Isten munkája helyre tegye a megigazultságod ajándékát. Hogyan tudjuk megállapítani, hogy egy személy valóságosan megigazult és hisz-e szívéből, vagy csak  értelmileg elfogadja az Isten dolgait? A hit kiindulópontja egy létező Isten és nem végpontja. A hit küzdelme nem az, hogy folyamatosan küzdök azért a hitért, amit az első szentek kaptak. A hit harca az, hogy akadályok ellenére is fenntartom hitemet és ezzel megigazulásomat. A hit spirituális eredményeire mindig felfigyel a szellemvilág. Ekkor színre lép az un. jézabel-i jelenség, hogy kísérleteket tegyen a valódi hit munkájának megállítására. Ennek következményeként minden mozgalom összezavarodhat, hanyatlásnak indulhat és elkezdődhet a szétválasztódás. Azonban a győzelem ekkor is Isten részéről fel van kínálva. Lásd a thiatírai gyülekezet.