202011212020. 11. 21

A hithűség benned van, azonban ez Isten tulajdonságának és természetének teljes kifejeződése rajtad keresztül. A hűség Isten potenciája. Rejtett képességet jelent, ezek mindazokban jelen vannak, akik elkötelezték magukat hitük örökkévalóságának. Tehát benned van, és a hűséged elvezet olyan helyekre, ahol ez fejlődni is tud, Érted! Nem ahhoz vezet, amit te meg tudsz szimplán csinálni, ahhoz vezet, amit Ő tud megcsinálni általad! Amit szükséges lenne megtennünk, ne engedjük beleszólni az a testi intellektusunkat a hűségünk cselekedeteibe. Biblia azt mondja, hogy mielőtt Jézus visszajön, keresi, vajon kiben maradt meg a hithűség. Miért? Mert ez benne van minden hűséges hívőben Isten jelenléte, és ki fog terjedni általuk. Ők Isten fiai. Ha elkezdesz hithűségben cselekedni, akkor az embereknek problémájuk lesz veled, mert hiányzik a hűség a földön…

 

 

 

  

 20201114

 2020. 11. 14.

Amit most látsz, nem olyasvalamiből állt elő, amit láthatsz, hanem valami olyanból, amit nem
láthatsz. Nem kellet még alakítani rajta. Mindezt hitünk által értjük meg. Az egyház a hithűség kijelentéssel fog növekedni. Demonstrálás fog jönni és az egyház ebben fog tudni mozogni és semmi ezen a földön nem lesz képes megállítani. Még az aposztázia sem. Tehát olyan gyülekezetre van szükségünk, ahol hűség van jelen, mert ha nincs
kijelentésed a hithűségről, nem lesz erőd Krisztus visszajövetelére. Mert a hűség kijelentésen keresztül jön. Csak a kitartó hűség képes kinyitni azt a kaput, ami visszatartja az imakéréseket. Csak a megbízható hűség képes átvágni az ördög viszálykodásain. Ezért demonstrálni fogod Isten hűségének
erejét, hogy képesek legyünk látni egy másik birodalom valóságát…

 

 

 

  

 202011072

2020. 11. 07.

Hogyan tudunk örömmel élni egy borzalmas világban? A kérdésre szükséges megtalálnunk a válaszainkat. A babilóni fogságból visszatért zsidóknak a vezetők felolvasták Törvénynek igéit. Isten Igéjének ismerete azért szomorította el Izrael fiait, mert a múlt tévelygéseit ismerték fel. Nehémiásék végül azt tanácsolták a népnek: „Menjetek, egyetek kövéret és igyatok édest, és küldjetek belőle részt annak, akinek semmi nem készíttetett, mert szent e nap a mi Urunknak, és ne bánkódjatok, mert az Úrnak öröme a ti erősségetek.” (Neh.8:10). Az Istennel való találkozás azért hoz a hívőben örömöt, mert jó és a vele való kapcsolatban az ember megtapasztalhatja élő jelenlétét, személyes tulajdonságait. Jézus keresztre feszítése az emberek számára örömhír, evangélium. Az újjászületés olyan változás, amely az ember lényegét érinti. Olyan új szellem jön létre a hívőben, amelyben Isten örök élete van. Az ember örömének legfőbb oka az élet.

 

 

 

 20201107

2020.11.07

Korunk válságában egyik legfontosabb dolog a hívő ember számára, hogy megértse és megvalósítsa, hogyan legyen hű Istenéhez és az újjászületett új imázsához. Isten jelzést ad nekünk a Szentírásban kegyelmének és hűségének elsődlegességéről. A Biblia megmondja nekünk, hogyan harcoljuk meg a kitartó megbízhatóság harcát. Isten az embert a maga hasonlatosságára teremtette, hogy úgy működjön, mint Ő. Hűség által. Isten gyermekeinek valódi kihívása napjainkban az, akar-e hű maradni megértett igazságaihoz, normáihoz, elveihez. Meg kell tanulnunk hűen élni önmagunkhoz is. A hit és hűség a Szentírásban egy fogalom két oldalról. A hűség tekinthető úgy, mint isteni képesség a természetes vagy fizikai körülmények fölé emelkedéshez. Ha hitben élsz, elkezded úgy látni a dolgokat, ahogyan Isten látja. A hit-hűség bennünk nem támaszkodik a jelen szorító helyzeteire, hanem felülemelkedik és uralkodik rajta.

 

 

  

202010312

 

Egy Istentől kapott látás alapján a gyülekezet egy atomerőmű, abban az esetben, ha ott felépítjük Dávid sátorát. A Dávidi mentalitással rendelkező tanítványok be tudják indítani ezt az erőművet. Kiárad Isten ereje, kenete, amelyet haza tudunk vinni és létrehozhatjuk otthonainkban a békesség házait. Azokat a házi csoportokat, amelyek már nemcsak önmaguk miatt működnek, hanem ahol cél lesz az evangelizálás is. Ezeken a helyeken Isten be fogja vonzani az embereket, mert látni fogják Isten erejének a megnyilvánulásait. A Szent Szellemmel való betöltekezés és a nyelveken szólás a kapu mindezekhez. „…mennyivel inkább ad a ti mennyei Atyátok Szent Szellemet azoknak, akik tőle kérik. Mert aki kér, mind kap. (Lukács 11: 13; 10)

 

 

 

 20201031

 

 2020.10.31.

A tanítás célja, hogyan alkalmazzuk a mindennapi életünkben mindazt, amelyet a Szent Szellem pünkösd óta elhozott részünkre. A tanítványok első nemzedékét követően több oldalról is olyan hatások érvényesültek, amelyek a Szent Szellem fokozatos kiszorulásához vezettek napjainkig. A Szent Szelleme isteni személy, aki Isten Igéjét demonstrálja jelekkel és csodákkal. A Szellem ajándékainak világméretű megjelenése a 20. században új és egyben mennyei lehetőséget adott az Egyház helyreállításában. Ennek az eseménynek egyik fő jellegzetessége az, hogy a kegyelmi ajándékok – prófétálás, kijelentések, csodák és a nyelveken szólás – működni kezdtek az Egyházban. A karizmatikus megtapasztalásokban lévő kereszténység transzcendens erőt kapott az evangélium hirdetésére és várakozással készül Krisztussal való találkozására.

 

 

  

 20201027

A mindenség Jézus Krisztusban áll fenn, ezért az Ő személye tartalmazza a valóság (igazság) számunkra még ki nem nyilatkoztatott részét is. Ez tökéletes egyensúlyban és összhangban áll a kinyilatkoztatott Igével, így a teljes valóság harmónikus, egyensúlyban van és elemeiben fontossági sorrend (prioritás) is felfedezhető. A szellemi élet felépítésében Szent Szellem a segítőnk, aki elvezet minket a teljes valóságra és célja, hogy Krisztushoz váljunk hasonlóvá.

 

 

 20201024

 2020. 10. 24.

A Szent Szellem ajándékai, csakúgy, mint a szolgálati ajándékok, amint azt Pál apostol mondja megbánhatatlanok. Fel kell fognunk azt, hogy Isten nem vár az ajándékaival addig, amíg tökéletesek leszünk. A Szent Szellem ajándékai természetfelettiek, semmi köze a természetes képességekhez. Kizárólag a Szent Szellem adja. Az I.Kor.14-ben azt olvashatjuk ugyanis: „Kövessétek (űz, hajszol, üldöz) a szeretetet és kívánjátok (heves, forró érzelmeket tanúsít, nagyon erősen kíván valamit) a szellemi ajándékokat, de leginkább pedig, hogy prófétáljatok.” Már egy fő szabályt láthatunk is az ajándékok használatával kapcsolatban a szeretet előzi meg. Az I.Kor 12-14 között a szeretetről beszél Pál, nem véletlenül tehát. „Igyekezzetek pedig a hasznosabb ajándékokra, ezenkívül még egy kiváltképpen való utat mutatok nektek.” Az ajándékokról tanítani szükséges, hogy zavart megelőzzük a gyülekezetben. Pál is mondja, hogy „nem akarom, hogy tudatlanok legyetek a szellemi ajándékokra nézve”.

 

 

  

 20201018

 2020 október 18 helyszín: Budapest, Szeráf Gyülekezet

Aszáf szívében olyan problémával foglalkozik, amely Ádám és Éva engedetlensége óta, az emberiség összes eddigi korszakaiban élő istenfélőket nagyon gyakran foglalkoztatta. Őszintén járult Istenéhez. A kérdés: miért van az, hogy a gonoszok az élet minden területén gyarapodnak, mi közben az istenfélő élet számomra csak szenvedést eredményez? Aszáf maga is rájött arra, hogy az effajta gondolkodás végül bűnbe viheti őt, ezért bement Isten jelenlétébe, ahol végre kijelentést, természetfeletti megértést kapott a gonoszok sorsáról és arról a mennyei sorsról, amit Isten készített neki. Nem csak neki, hanem nekünk is dicsőséges jövőt készített Isten, ezért nem szabad megengednünk az ördögnek, hogy e jelenlegi világkorszak által hatást gyakoroljon ránk.

 

 20201017n

2020. 10. 17.

Mind a mai napig az egyházban óriási felhördülés van a karizmákról és különösen a nyelveken szólásról szóló tanítás ellen. Sokan megbotránkoznak, hamis tanítóknak kiáltják ki azokat az igehirdetőket, akik szorgalmazzák, hogy az egyház keresse és kívánja a karizmák működését. Hiszen a Szent Szellem ereje és karizmái nélkül nem lehet hiteles keresztény életet élni és nem lehet elvégezni az Istentől kapott feladatokat sem. Krisztus testének óriási szüksége van a Szent Szellem megnyilvánulásaira. Az egyházban a természetfeletti hiányát sokan a Szent Szellem megnyilvánulásainak hamisítványaival vagy pedig intellektuális képzettséggel, mindenféle okoskodással, filozófiával akarják pótolni. Ha te még nem tapasztaltad meg a kegyelmi ajándék működését életedben, akkor ez ne bátortalanítson el, hanem imádkozz tovább kitartóan. Erre maga Jézus is bíztat bennünket, amikor azt ajánlja: kérjünk, keressünk, zörgessünk.