Tóth Lajos, Aratás gyülekezet, 2012. június 2.

12066Atyánk célja öröktől fogva az, hogy jó akarata földi létünkben belépjen. Mindez az emberi szellemen keresztül történik, és mennyei életet hoz létre bennünk. Hit által elkezdjük látni a szellemi jövő valóságait, amelynek hatására átformálódunk. Ez a manifesztáció kijelentés alapú és átörökítésre törekszik. „És atyja legyen a körülmetélteknek is, azoknak, akik nemcsak körülmetélkednek, hanem követik is a mi atyánknak, Ábrahámnak körülmetéletlenségében tanúsított hitének nyomdokait.” Rm.4:12

 

 

Tóth Lajos, Aratás gyülekezet, 2012. június 9.

12065Keresztény életünkben adódnak olyan korszakok, melyben terveink meghiúsulni látszanak, mint Izrael életében Refidimnél. Szellemi siker abban áll, hogy a kihívásokban, kísértésekben a hívő bele tudjon látni Atyánk ígéreteibe, a láthatatlan isteni valóságba. Minél többet fog fel szívünk ebből, annál alkalmasabbakká válunk a láthatatlan dolgokra való rendszeres átlátásra. Szellemi útjelzőként és egyben mintaként szemléljük az ígéretek megvalósulását Józsué szolgálatában. Nochta Pál bátorító és egyben figyelmeztető utószavával. „Részestársai lettünk Krisztusnak, ha ugyan a kezdeti bizalmi alapon mindvégig szilárdan megmaradunk (kitartunk). Mert amikor ezt mondják: ma, ha az ő hangját halljátok, nehogy megkeményítsétek szíveteket, mint az elkeseredéskor. (Refidimben)”Zsid. 3:13-14 Vida

Tóth Lajos, Aratás gyülekezet, 2012. június 16.

12064A bibliai hallás egy spirituális esemény, amely során az ember szívében Isten szava létrehozza a hitet. A hit munkájának egy pályáját kell bejárnia. El kell jutni a szívben egy ún. belső hallásra, amely autentikus Atyaképet vagy bizonyságokat, dolgokat hoz létre. Természetfölötti megtapasztalás látása, megtapasztalása egyáltalán nem garancia a valóságos hitre jutásra. Feltételként szükséges egy nyitottság a bűnös szokásrendszerek, világnézetek, okoskodások, énképek, megváltoztatására. „Ahol atyáitok próbára tettek engem és megkísértettek, bár látták az én munkáimat...mert mi is vettük az örömüzenetet, mint azok, de azoknak nem használt a hallott szó, mert nem vegyítették hittel azok, akik hallgatták..” Zsid 3:9; 4:2 Vida

 

 

Váradi Norbert, Ózd, Marantha gyülekezet, 2012. június 24.

12063Eklézsiában egy sajátos progresszív tényezőt látunk, ún. szellemi elaléltságot. Ennek következményeként Isten királyságának horderejű faktora ködben marad, és sokaknál értékesebbnek tünik a megrekedt vallás vagy a jelenvaló világkorszak adta hedonizmus. Amikor egyre jobban keresed, foglalkozol a királyság eljövendő új korszakával, több felismerésed lesz annak lényegéből, céljaiból. Az ember mindig abból veszi az erőt, reményt amire néz. Ha erre a világra vagy a vallásra nézel, akkor nem jöhet létre az új korszak benned, általad. „Az Isten országa nem szemmel láthatólag jő el. Sem azt nem mondják: íme, itt, vagy: íme amott van, mert az Isten országa tibennetek van.” Luk 17:21

 

 

Tóth Lajos, Aratás gyülekezet, 2012. június 24.

12062Józsuét a negyven éves pusztai vándorlása közben, (kb. 2000 egymást követő szombaton) „manna eső” csodajele emlékeztette a szombati pihenés céljára, a természetfeletti ellátásában való hitre. Ő tisztában volt szolgálati sikerének két komponensével: szellemi nyugalommal és a fölülről való bölcsesség transzcendens szerepével. Akik ezt megragadják, azoknak a menny előíze lesz megtapasztalható. Ugyanis Isten nyugodalma beemel bennünket az Atya jelenlétébe és behozza fizikai és szellemi életünkre a beteljesedést, prosperitást. „És monda az Úr Mózesnek: Íme én esőképpen bocsátok néktek kenyeret az égből; menjen ki azért a nép és szedjen naponként arra a napra valót, hogy megkísértsem: akar-e az én törvényem szerint járni, vagy nem?” 2Móz 16:4

 

 

A siker titka 1.

A siker titka 2.

Nochta Pál, Aratás gyülekezet, 2012. június 30.

12061Szent Szellem ígérete szerint az utolsó időkben különösen megnő a jelentősége annak, hogy egy keresztény hogyan készül fel Isten jelenlétének küszöbön álló nagy és egyben végső megjelenésére. Ennek a hátterében annak kell állnia, hogy a korszakváltásoknak mindig van egy szellemi miliője, amelyet azok tudnak felismerni, akik a szívben kinyilatkoztatott előrelátásban mozognak. Amikor egy üdvtörténeti korszak lezáruló félben van, egy másik pedig már kibontakozni látszik, a láthatatlan világban átrendeződések játszónak le. Mindez Isten királyságának feltárulkozása miatt van. Vajon Mi ezt felismerjük? „Vessetek magatoknak igazságra; arassatok kegyelem szerint! Szántsatok magatoknak új szántást; mert ideje keresnetek az Urat, mígnem eljő, hogy igazság esőjét adjon néktek.” Hós 10:12

 

 

 

Tóth Lajos, Marantha gyülekezet, Ózd, 2012. május 13.

12053A tanítás témája: miként jön létre a menny és az emberi szellem közötti együttműködés, hogyan tudnak progresszív változást létrehozni a menyből származó szellemi javak, áldások. Ebben a folyamatban reorganizálódik a magasság a földel és Krisztusból való részesülés egyre nagyobb mértékben elkezdődik. Pál apostol szerint ebben a folyamatban az eklézsia számára mennyei titokok lelepleződnek és ún. "kapuk & ajtók" nyittatnak meg. „Megismertette velünk akaratának titkát az Ő jótetszése szerint, amelyet elhatározott előre, az időszak(asz)ok teljességének rendjére nézve, hogy egy főben egyesítse a mindenséget, a Krisztusban, az egeken lévőket és a földön valókat.” Ef 1:9-10 Vida

 

 

 

Nochta Pál, Maranatha gyülekezet - Ózd, 2012. május 13.

12053Egyház jelenében új korszak jött el. Isten megrázza egyházát az egész Földön, hogy külön válassza bennünk a szent dolgokat közönségesektől, a mennyei dolgokat hústesti természet dolgaitól. Elindult egy óriási átrendeződés, megrázás. Az átrendeződés először mindig a láthatatlan világban történik meg és csak ez után jelenik meg a látható világban. Azokat, akik most nem járnak Istennel, mindez váratlanul fogja érni, ezért az Úr ma olyan embereket keres, akik minőségi időt töltenek az ő jelenlétében és készek befogadni a mennyei látást, hogy ez által képessé váljanak Isten akaratának megértésére és a Szent Szellemtől inspirált közbenjárásra. A kérdés az, hogy mi engedünk e Isten hívásának."A "még egyszer " pedig jelenti az állhatatlan dolgoknak mint teremtményeknek megváltozását..."Zsid.12:27a

 

 

Tóth Lajos, Aratás gyülekezet, 2012. május 28.

12051Az ég és a föld amikor összeér szívünkben, a királyság elkezd uralmat venni bennünk, rajtunk és általunk. Jóel próféta könyvében találjuk azt, hogy az aratás feltétele a korai és kései eső. Hisszük, hogy a végkorszak közeledtével a kompenzáció folyamatának hatása úgy esik ránk, mint eső a földre. A kései és korai eső azért jön egyszerre, hogy az egyházban felgyorsítsa a folyamatokat, annak összes csodálatos következményével együtt. Nemcsak a konkoly, hanem a búza beérése is most zajlik, amely reményteli vízióval tölti el a hívőket. „Esőt adok a ti földetekre alkalmas időben: korai és kései esőt, hogy betakaríthasd a te gabonádat, borodat és olajodat."V Móz. 15:14

 

 

Tóth Lajos, Aratás gyülekezet, 2012. március 6.

12036Krisztus „tejéből” azaz jóságából való részesesedés tesz képessé bennünket, hogy meghalljuk az Úr titkait és szellemi frissességet éljünk át megtérésünk után is. Ő arra a helyre akar állítani bennünket, ahol megértjük kiváltságainkat, majd döntés elő állít, hogy így megmaradjunk jóságában. Ezt egy szellemi momentumnak lehet tekinteni. Ekkor dől el, hogy hiszünk-e Isten igéjének természetfölötti képességében."Ízlés és tudás szépségére taníts engem; mert hiszek parancsaidban. "Zsolt 119:66 (Kecskemethy)