Tóth Lajos: Metamorfózis – Ne állj meg, menj tovább!

Dátum: 2018. március 03. Helyszín: Aratás gyülekezete

20180303Sajnos hibáznak azok, akiknek nincs tudatosítva hitéletükben, hogy mennyei megtapasztalásaink idővel elhalványodhatnak. Amikor az ember csak a társadalmi vagy az egyházi szerepét akarja megélni, de a szellemi identitása részére nem lényeges, akkor hiába várja szellemi életére az eredményeket. Tisztázni kell önmagunkban először, hogy az újjászületés a szellemünket Isten edényévé és mécsesévé változtatta, amin keresztül az örökkévalóság és minden egyéb mennyei képességek be tudnak lépni életünkbe. Másodsorban pedig jövőnk attól függ, kik lettünk Krisztusban. Bibliaolvasást ennek a célnak kell alárendelni. Vagyis olyan szellemi képességek működését várjuk, amelyeken keresztül a Szellem képes tudtul adni velünk Isten jókedvének időszakát. Ez az un. most korszaka. Isten jelenléte elképzelhetetlenül forradalmasítani fogja a keresztény életet, szolgálatokat. A hívők egy része fel fog szabadulni a világ elnyomása és a kenet nélküli szolgálatok fárasztó behatásaitól. Új Istenélmények fognak megjelenni. A kenet képessége és célja, hogy visszahozzon a Szellem vezetése alá. Isten kenete a megkülönböztetés jele Istentől Rád vonatkozólag. A kenet kapcsolatának minősége függ az egyháztól is.